Egyre kisebb területeket tud elfoglalni Oroszország, azokat is csak rendkívüli emberveszteség mellett.
Az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziójának friss jelentése szerint tavaly 2514 civil vesztette életét.
Oroszország támadása Ukrajna ellen jól mutatja a Kreml brutalitását és az emberi élet, valamint a béketárgyalások semmibevételét.
„Határozottan elítéljük a támadást, és kiállunk az áldozatok és az ukrán nép mellett” – írta a külügyminiszter.
Nőtt a halálos áldozatok és sérültek száma a Kijev elleni éjszakai támadás után.
Orosz drón csapott le egy gyászmenetre Szumi külvárosában. Kilencen megsérültek, ketten súlyos állapotban vannak.
A csapásokban legalább ketten meghaltak, sokan pedig megsebesültek, civil infrastrukturális létesítmények és lakóházak rongálódtak meg.
Az eddigi adatok szerint két ember életét vesztette, további 21, köztük egy 14 éves gyerek pedig megsebesült.
Volodimir Zelenszkij szerint Oroszország egy hét alatt több mint 3170 drónt, 1300 légibombát és 74 rakétát indított Ukrajna ellen. A támadásoknak több mint 50 halálos áldozata volt.
Kijevben befejeződött az orosz csapás utáni mentőakció: a halálos áldozatok száma 24, a sérülteké 48
A kutató-mentő művelet több mint 28 órán át tartott.
Május 15-én szigorú tilalom van érvényben bármilyen szórakoztató rendezvény megrendezésére Kijevben.
Az orosz terror ilyen mértéke erős nemzetközi válaszokat tesz szükségessé, és felszólítok minden államot a reagálásra.
Legalább 20 embert továbbra is eltűntként keresnek Kijevben az orosz támadás után összeomlott lakóház romjai alatt. A halálos áldozatok száma ötre emelkedett.
Oroszország az éjszaka folyamán 27 nagy hatótávolságú drónt indított Ukrajna felé, de a légvédelem mindet megsemmisítette.
Az ukrán Főügyészség hivatala szerint több mint 17 400 civil vesztette életét, és több mint 43 ezren sérültek meg az orosz támadások következtében Ukrajnában.
Az ukrán nagy hatótávolságú támadások olyan távoli oroszországi célpontokra irányulnak, amelyek kapcsolatban állnak Oroszország hadiiparával.
A sebesültek többsége a közszolgáltatásokban dolgozott – közölte Olekszandr Prokugyin.
Legalább két ember meghalt, heten pedig megsérültek, miután egy orosz drón civil buszt talált el Herszonban.
A több mint 20 órán át tartó támadás számos civil áldozatot követelt, és kiterjedt károkat okozott a lakóövezetekben.
Emlékeztetett: múlt éjjel Oroszország "újabb szörnyű támadást" indított civil célpontok ellen.
A légvédelem 31 rakétát és 636 drónt hatástalanított, azonban 26 helyszínen 12 rakéta, illetve 20 drón célba talált.
Legalább 13 ember életét vesztette, a sérültek száma pedig a 100-hoz közelít.
A csapásoknak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak.
Az orosz hadsereg egy többlakásos épületet támadott meg a városban.
Márciusban legalább 211 ember halt meg, és 1206-an megsérültek.
Lakóövezetek kerültek célkeresztbe Odesszában, Szumiban és a Poltavai területen.
Az ukrán légierő jelentése szerint Oroszország az éjjel 128 drónnal támadta Ukrajnát, ebből a légvédelem 113-at semlegesített.
Az ukrán légierő közlése szerint Oroszország az éjszaka során összesen 110 nagy hatótávolságú drónt indított.
Orosz FPV-drón csapódott egy utasokat szállító buszba Nyikopolban. Három halott és 12 sérült a reggeli csúcsforgalomban történt támadás után.
Orosz támadások fokozódnak Ukrajna vasúthálózata ellen, és egyre közvetlenebb veszélyt jelentenek a polgári lakosságra.