Legalább 226 ukrán civil vesztette életét novemberben az orosz támadások következtében – derül ki az ENSZ ma közzétett jelentéséből.
November folyamán az orosz támadások következtében legalább 226 ukrán civil halt meg.
A halálos áldozatok több mint felét sűrűn lakott városrészeket ért, nagy hatótávolságú rakéta- és dróntámadások okozták, és a támadásokban további 952 civil sebesült meg.
A jelentés szerint az éjszakai rajtaütések során gyakran egyszerre több száz drónt és rakétát vetettek be.
Danielle Bell, az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziójának vezetője elmondta, hogy Oroszország megújított hadjáratot indított az energetikai infrastruktúra ellen, ami súlyosan megbénítja a lakosság számára nélkülözhetetlen szolgáltatásokat.
Milliók kénytelenek hosszú időszakokat átvészelni áram, fűtés és víz nélkül. Ez a megpróbáltatás egyre súlyosabb, ahogy rövidülnek a nappalok és csökken a hőmérséklet – tette hozzá - közölte a karpat.in.ua.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.