Egy MAN teherautó gyalogosok közé hajtott Nagyszőlősön. Egy nő életét vesztette, három másik sérültet kórházba szállítottak. A sofőr is meghalt.
A tábor hivatalos zárására pénteken került sor.
Ázsiából származó termékeket csomagoltak és márkáztak fel úgy, mintha egy jól ismert márka termékei lennének.
Játékos formában ismerkedik a magyar nyelvvel és a magyar kultúrával a Munkácsy Mihály Magyar Házban szervezett tábor félszáz lakója.
A rendőrség a gyermek védelme érdekében azonnal elvette őt az anyától.
Vasúti kapcsolószekrényeket gyújtott fel az Ungvár–Pavlovo vonalon.
A fiú rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett: jobb karja és jobb lába teljesen leszakadt.
Már reggel részeg volt.
Németországba szerettek volna eljutni.
2025 júliusának utolsó hétvégéjén a KMNE második alkalommal szervezett családi sátorozást.
Melynek célja a kárpátaljai gasztronómiai örökség megőrzése és népszerűsítése.
A badalói református gyülekezetben július utolsó hetében került megrendezésre a hagyományos vakációs bibliahét.
Az alkalomnak a nagyberegi református templom, illetve líceum adott otthont.
Jakab Lajos, szülőfalujában, Badalóban immáron 25 éve végzi családorvosként a hivatását.
A magyarság jövője a szeretetteljes családokban és az egymást erősítő határtalan közösségekben formálódik.
A rendőrség azonosította és felelősségre vonta a kiskorú sofőrt.
A programon mintegy 60 gyermek és fiatal vett részt.
Aratás 2025. Még tart a búza betakarítása, megkezdődött a tarlóhántás - Magas áron veszik a terményt
A kalászosok aratása a megyében néhány napon belül befejeződik.
„És monda nékik: Kövessetek engem. Azok pedig azonnal otthagyván a hálókat, követék őt.” (Máté 4,19–20)
A hírt az SZBU sajtószolgálata tette közzé.
A döntést korrupciós ügyek előzték meg.
A nyomozók megállapították, hogy 2024-ben és 2025-ben a szervezett csoport tagjai rendszeresen sikkasztottak közpénzeket.
A táborzárón nagyon sok ötletes, egyedi alkotást láthattak az érdeklődők.
Önként csatlakozott a fegyveres erőkhöz.
A mentősök gyors reakciója megmentette a látását.
Az ukrán hatóságok indokolatlanul feltartják és alapos ellenőrzésnek vetik alá őket a határátlépés során.