A fronton szerzett sérüléseibe belehalt Oleh Nakonecsnij, az Andrij Novak Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórház sebésze.
Ingyen végezhető pár perces edzésterv, ami erősíti a törzsizmokat, és javítja az egyensúlyt.
Árpa Attila alakítja a családfőt a Pokoli rokonok című vadonatúj sorozatban.
Valamiért az terjedt el róluk, hogy táplálóak, pedig nem.
Az egyik hajó 22 tonna aranyat és ezüstöt szállított.
A chiamagos víz komoly segítséget jelenthet a túlevés ellen.
Egy új kutatás azt mutatja, hogy a fémdetektoros régészet támogatja mentális egészséget, és úgy tűnik, hogy egy bizonyos ember csoport számára különösen hasznos ez a hobbi: ők a mentálisan sérült háborús veteránok.
Kovács Kati és keresztlánya között különleges kapcsolat van.
A refluxnál nem csak gyomorégés léphet fel, akár légúti panaszokra utaló tünetek, így krákogás is jelentkezhet.
Néhány ötlet, hogyan varázsolhatunk új ételeket a megmaradt karácsonyi fogásokból, hogy ne vesszen kárba semmi
Gyászoló, síró emberek imádkoztak csütörtökön több ázsiai országban a 20 évvel ezelőtti szökőrárra emlékezve.
Kutatás: a rendszeres diófogyasztás 12 százalékkal csökkentette a demencia kockázatát.
Egy friss kísérlet kimutatta, hogy elrejtett tartalmak felhasználásával manipulálható a ChatGPT keresőmotorja.
Baricz Gergő az X-Faktorban meghódította a női szíveket, szakállal még férfiasabb lett a külseje.
Néhány egyszerű otthoni gyakorlattal több kalória égethető el, mint a futással.
A sötét foltokat és a pattanások megmaradt nyomait is segít eltüntetni a kozmetikumok legújabb összetevője.
Szinte ugyanez igaz a teafogyasztásra is.
Koncz Gábor és fiatalabb felesége szerelmének története olyan sorsszerű, mintha a csillagokban lett volna megírva a találkozásuk.
Ezek a jógagyakorlatok beválnak puffadás ellen, miközben az alakot is formálják.
Leesett a lépcsőn és csonttörést szenvedett Bodrogi Gyula december 23-án este.
Ambíciójának hála előbb társuralkodó lett, majd férje halála után egyedül intézte a Nílus-menti ország kormányzását.
A fogyásnál nem mindegy, hogy miből olvadnak le a kilók, senki nem szereti, ha az izomból veszít.
A robotraj kulcsfontosságú jellemzője a hibatolerancia.
Stahl Judit egyetlen gyermekét kislányként ismerte meg az ország. Hanna gyönyörű, fiatal nő a friss képen.
A hajmosás gyakorisága nem egyforma mindenkinek – ha túlzásba viszed, csak rontasz a helyzeten!
Ezekkel a gyorsan elkészíthető, könnyű ebédekkel a fogyás is eredményesebb lesz.