Egy pohár ebből, és már szűnik is a gyomorégés
Egy pohár ebből, és már szűnik is a gyomorégés
 / Mozaik

A gyomorégés rendkívül kellemetlen érzését szinte mindenki megtapasztalta már életében legalább egyszer, kialakulásához ugyanis sokszor nem kell több, mint egy kiadós vagy fűszeres étkezés, esetleg egy szűkebb öltözet, nem ritkán pedig néhány stresszesebb nap.

Hirdetés

Ez azonban az egyik leggyakoribb tünete a refluxnak is, mely a gyomor savas tartalmának nyelőcsőbe való rendszeres visszakerülését, visszafolyását jelenti, ami súlyos következményekkel, többek közt gyulladásos állapotok kialakulásával is együtt járhat, illetve mely mögött komolyabb, kivizsgálást és kezelést igénylő probléma is állhat, például a nyelőcső záróizmának gyengesége - írja a femina.hu.

A gyógyszeres kezelésen kívül enyhébb esetekben az életmódbeli változtatások és a diéta is segíthet, érdemes például mindig csak kis adagokat enni, egy-két órával lefekvés előttre időzíteni az utolsó étkezést, kerülni a túlzottan fűszeres, savas ételeket, illetve minimálisra csökkenteni a bevitt alkohol, koffein és cukor mennyiségét. Mint ahogy azonban vannak ételek és italok, melyeket célszerű kerülni, olyanok is léteznek, melyek segítséget jelenthetnek a probléma kezelésében.

Ételek és italok gyomorégésre

Az állandósuló tünetek mindenképp orvosi felügyeletet igényelnek, ha azonban valaki csak olykor-olykor tapasztalja a gyomortáji, illetve mellkasi égő érzéssel, esetleg rekedtséggel, köhögéssel, fájdalommal járó gyomorégést, vagy épp olyan átmeneti állapotoknak köszönheti azt, mint amilyen a várandósság is, nem árt tisztában lenni azzal, mi jelentheti a leggyorsabb megoldást az enyhülés felé. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány lehetőséget.

Hirdetés

Nem véletlenül esküsznek sokan a hideg tejre azok közül, akik gyakran szenvednek a gyomorégéstől, az ugyanis semlegesíti a gyomorsavat, védi és nyugtatja az irritált nyálkahártyát, fontos azonban, hogy a tej zsírszegény legyen, a komolyabb zsírtartalom ugyanis még fokozhatja is a reflux tüneteit.

A Salvus-gyógyvíz is hatékony megoldás lehet a gyomorégésre, csakúgy, mint émelygés, puffadás esetén. Egy-két decivel érdemes inni belőle, de a tiszta, hideg víz is jelenthet némi enyhülést.

A tejhez hasonlóan jó hatása lehet a zsírszegény joghurtnak vagy kefirnek, különösen, ha az hideg, amit érdemes kiegészíteni teljes értékű gabonával is.

A keksz felszívja a gyomorsavat, így tökéletes választás, ám csak akkor, ha teljes értékű gabonából készült, és nincs plusz cukortartalma, a cukor ugyanis a tünetek felerősödéséért is felelős lehet.

A gyümölcsök közül a banán hozhatja el leggyorsabban az enyhülést, de sokan esküsznek az almára, körtére, nyáron pedig a dinnyére, barackra is.

A zöldségek közül az uborka mellett az egyik legjobb választás a krumpli, sőt krumplilevet is szokás fogyasztani a gyomorégés enyhítésére. Fontos azonban, hogy a krumpli ne legyen sós, illetve fűszeres.

A tojásfehérje vagy az egész tojás is jó választás gyomorégés esetén, különösen, ha utóbbit lágytojásként készítik el.

Míg a koffeintartalmú fekete vagy épp a mentatea még fokozhatja is a tüneteket, a kamillatea sokat segíthet gyulladáscsökkentő, nyugtató hatása révén.

Bár nem ital, és nem is étel, a rágózás is közkedvelt megoldás, a fokozott nyáltermelődés ugyanis segít semlegesíteni a gyomorsav túltengését.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.