Hetente dobunk ki pénzt az álmodozásra, pedig nyílt titok, hogy nem éri meg

A lottóbefektetés szinte biztosan elúszik, mégis hetente vesszük a szelvényeket, de miért? Taoufik Roland közgazdász-filozófus szerint sok marketinges és pszichológiai trükk magyarázza, miért dobunk ki rendszeresen pénzt az ablakon. Szerinte minimum abszurd, hogy néhány hete egyszerre húzták ki az összes telitalálatos szelvényt.

A játékosok és a szélesebb közvélemény megnyugtatására rendkívüli ellenőrzést kért a szerencsejáték-felügyeleti hatóságtól a Szerencsejáték Zrt. a választások utáni telitalálatok sorsolásaival kapcsolatban. Ha még nem felejtettük el, és biztos nem, hiszen ilyen még sosem történt, a választás utáni első heti összes lottójáték sorsolásán elvitték a főnyereményt. Az ötös lottón 6,7 milliárd forintot, a hatoson 721 milliót, és a jokert is megnyerte egy szerencsés játékos, ahogy a skandináv lottón is volt telitalálat. A közösségi médiában gyorsan terjedni kezdtek az összeesküvés-elméletek, nem véletlenül – ilyen szerencseeső még sosem zúdult a szerencsejátékosokra.

A Szerencsejáték Zrt. ezt úgy kommentálta, az ilyen esemény bekövetkezési valószínűsége alacsony és forgalomfüggő. Játékonként igaz, hogy minél magasabb a halmozódó összeg, annál nagyobb a forgalom, és az esély is, hogy lesz telitalálatos. Na de ez azért mégiscsak túlzás, még ha én nyertem volna, akkor is – pedig háromszor próbálkoztam, és már mindenféle utazásokat, házakat, állatokat álmodtam magamnak. Az esélytelenek nyugalmával persze. Kérdés, mennyire vagyunk tudatában ennek az esélytelenségnek, és ha igen, tudjuk-e, miért játsszunk mégis – ha pedig nem tudjuk, milyen kicsi a sansz a győzelemre, miért nem tudjuk? Van-e felelőssége ebben bárkinek?

Taoufik Roland közgazdász és filozófus épp ebben a témában írt tanulmányt, hozzá fordultunk tehát a szerencsejátékok titkainak leleplezésében. A kognitív filozófia és kognitív pszichológia közös halmaza makroszintű, társadalmi jelenségeket vizsgál, ezért vette górcső alá ő is a lottózást. Nagyon sokan részt vesznek benne, függetlenül a társadalmi rétegtől, anyagi háttértől. De miért?

Az erős marketingtevékenység kétségtelenül ösztönzi a játékot. A lottó formálisan szabályozott és átlátható rendszer, mégis etikai kérdéseket vet fel, hogy nem pusztán a véletlenre, hanem az emberi gondolkodás ismert torzulásaira is épít, mint a »near miss effect«.

A matematikai valószínűség és kognitív torzítás kapcsolatára épít: ha az általunk megjátszott számok a nyertes számok közelében vannak, azt hisszük, majdnem eltaláltuk, majdnem nyertünk. A Skandináv lottóban kevesebb számmal játszunk, többször történhet ez meg. Kontrolillúziót ad: ha legközelebb egy kicsit másképp választok, akkor sikerülhet. A veszteség normál esetben arra ösztönöz, hogy leálljunk, de a lottórendszerek környezetében fellépő majdnem nyertem hatás újraindítja a folyamatot, tehát a veszteség nem lezárást jelent, hanem újabb reménnyé alakul át. Miért veszélyesebb ez, mint a kudarc elfogadása? Mert beépül az énképbe. Annak a valószínűsége, hogy 90 számból eltaláljunk 5-öt 1:43 949 268; hogy 45-ből eltaláljunk 6-ot 1:8 145 060; hogy 35-ből eltaláljunk 7-et pedig 1:6 724 520.

Próbáljunk meg egymás után tízszer feldobni egy érmét úgy, hogy mindig fej legyen, amikor leesik. Teljességgel lehetetlennek tűnik, pedig az esélye 1:1024-hez, vagyis nagyságrendileg több tízezerszer valószínűbb, mint egy tipikus, nagy főnyereményt kínáló lottójáték maximális találatának elérése.

Taoufik Roland szerint

a lottó nem pusztán kis esélyű játék, hanem olyan pszichológiai infrastruktúra, amely érzelmi visszacsatolásokon keresztül fenntartja az irracionális várakozást, és ezzel tartós fogyasztói viselkedést generál. A lottózás trükkje az, hogy kis ráfordítással nagy nyereménnyel kecsegtet, csak éppen ennek az esélye olyan csekély, hogy azt a kicsit is felesleges ráfordítani.

Mikor a lottó olyan kognitív környezetet teremt, amelyben a matematikailag elhanyagolható esély irreálisan túlértékelődik, az „irracionálisremény-iparágává” válik. Miközben mintha a véletlenre építene, igazából az emberi pszichológiai működésre támaszkodik.

Mi lenne, ha megnyerném...?

A pszichológiában ismert a „ritka események túlértékelése” jelenség, vagyis, hogy a kis valószínűségű, de nagy nyereséggel kecsegtető események szisztematikus torzításhoz vezetnek. Ehhez társul a szimulációs torzítás, melyben az egyén nem az esemény bekövetkezési valószínűségét, hanem annak mentális elképzelhetőségét értékeli.

A »mit tennék, ha nyernék?« kérdés nem hipotetikus számítás, hanem rövid ideig átélt, érzelemmel túltöltött alternatív valóság. Ez az érzelmi töltet dopamint szabadít fel az agyban, de nélkülözi a matematikai realitást.

A lottóhoz társított pozitív érzelmek – remény, izgalom, játékosság – csökkentik a veszteség érzékelését, és a döntés nem racionális mérlegelés, hanem érzelmi válasz eredménye lesz. Ha valaki heti rendszerességgel vesz részt a lottósorsoláson, 50 év alatt megközelítőleg 2600 szelvényt ad fel. Ebben az esetben

a főnyeremény elérésének valószínűsége nagyságrendileg 0,006%, vagyis statisztikailag közel 99,994% annak az esélye, hogy a játékos nem nyer.

Néhány év alatt viszont igen komoly összeget dobunk ki az ablakon. Taoufik Roland viszont hozzáteszi azt is:

Ha elhisszük, hogy van esélyünk megnyerni bármelyik lottójátékot, akkor következetesen el kell hinnünk azt is, hogy életünk során nagy eséllyel belénk csap a villám is, mert ennek sokkal nagyobb a valószínűsége.

Általában a döntéshozatalaink nem racionális mérlegelés, hanem érzelmi és narratív mintázatok szerint történnek. A lottó ebben az értelemben nem csak egy kis esélyű játék, hanem olyan pszichológiai környezet, ami fenntartja és újratermeli az irracionális várakozást.

És ott van a szerencsejáték-torzítás is – mondja Roland. Ez a gambler’s fallacy, ami hitelesíti a játékos meggyőződését, hogy „már esedékes” egy bizonyos szám kihúzása. De az is behúz minket az esélytelen játékba, hogy elhisszük magunkról, okosabban játsszunk, mint a többiek (ez a kompetenciatranszfer), hogy képesek vagyunk befolyásolni az ügy kimenetelét.

Hiába ismertek a matematikai esélyek, a kis számok a nyerésre, olyan narratív, vizuális és érzelmi környezet veszi körül a játékokat, hogy ezek a tények eltörpülnek.

Ez az az állapot, mikor van döntési szabadságunk formálisan, de a döntési tér pszichológiailag erősen torzított.

A lottó nem azért problémás, mert az emberek hibáznak, hanem azért, mert egy olyan rendszerben hibáznak kiszámítható módon, amely ezt a hibát újra és újra kihasználja. A kérdés így nem az, hogy az egyén mennyire racionális, hanem az, hogy mennyire etikus egy olyan termék fenntartása, amely az irracionalitást tekinti üzleti modellnek.

Nem a játék léte problematikus, hanem az a mód, ahogyan az emberi kogníció strukturális sebezhetőségeire épít. A kérdés végső soron nem az, hogy a lottó „megengedhető-e”, hanem az, hogy milyen mértékben tekinthető legitimnek egy olyan rendszer, amely a remény strukturált torzításából termel fenntartható bevételt. Taoufik Roland szerint sem kell persze betiltani a játékokat, csak máshogy kéne kommunikálni őket, hogy tudjuk, mi áll mögötte; tudatosabban kéne hozzáállnunk. Régen ez a rendszer egyszerűbb volt, nem volt ennyi játék, de ma a játékok variációi arra ösztökélnek, hogy játsszunk, mert több játék több esélyt biztosít(hat) - közölte az index.hu.