Cséke Adrienn, az irodalom és a színészet szerelmese - Út a világot jelentő deszkák felé

A színház varázslatos hely. Gyermekként sokan ábrándoznak arról, hogy egyszer híres színészek lesznek, akik meghódítják a világot. Sokakat elbűvöl ez a miliő. Így volt ezzel a nagymuzsalyi születésű Cséke Adrienn is.

Előbb a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Ficseri Gyermekstúdiójában bontogatta a szárnyait, ma pedig már segédszínészként tevékenykedik a színház berkein belül. Ismerjük meg őt!

– Mit tudhatunk a fiatal hölgyről?

– Nagymuzsalyban születtem, ott is élek. Tanulmányaimat szülőfalumban kezdtem, majd a Beregszászi 4. számú Kossuth Lajos Középiskolában érettségiztem. A középiskolai tanulmányaim alatt igen megkedveltem a magyar irodalmat, a versek, novellák magukkal ragadtak, így felvételiztem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv és irodalom szakára, ahol ma már harmadéves hallgató vagyok.

– Hogyan alakult ki a színészet iránti szeretete?

– Tizenhárom éves lehettem, amikor családi támogatásra felvételt nyertem a Vidnyánszky Éva néni által vezetett Ficseri Gyermekstúdióba, amelyet ma már Fornosi D. Júlia és Vass Magdolna, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színészei koordinálnak. Gyermekként nagyon zárkózott személyiség voltam, a stúdió pedig jó lehetőség volt arra, hogy merjem megmutatni magam, merjek kiállni és szerepelni. Úgy érzem, ebben az irányban sokat fejlődtem az évek alatt, mára sokkal nyitottabb, bátrabb lettem. Emlékszem, minden évben színjátszó találkozókat szerveztek, ahol a zsűri, szüleink és más színjátszósok előtt léptünk fel. Az eredményhirdetést mindig izgalommal vártuk, és büszkék voltunk magunkra, egymásra. Tizedik osztályos voltam, amikor jelentkeztem segédszínésznek a beregszászi színházba, azóta is ott gyűjtöm a tapasztalatokat.

– Mi jelentett nehézséget ezen a pályán?

- Számomra az egyik legnehezebb, hogy nyitottnak kellett lennem. Meg kellett szokjam, hogy bátran beszélhetek, megmutathatom magam. Az évek alatt a korábbi gátlásaimat sikerült leküzdenem, amiben sokat segítettek a színészek is, akik jó tanácsaikkal láttak, látnak el.

– Mivel foglalkozik pontosan egy segédszínész?

– Kisebb szerepeket játszunk egy-egy darabban, amelynek megformálásában sokat segítenek a tapasztalt színészek. Ők irányítgatnak minket, tanácsokkal látnak el. Számomra sokat segít egy karakter eljátszásában, ha előtte át tudom beszélni a szerepet a többi színésszel, ilyenkor körvonalazódik bennem, hogy miként is formáljam meg a szereplőt. Örömmel tölt el, hogy játszhattam a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, a Chioggiai csetepaté vagy a Köszi, köszi darabokban, amelyekben gyarapíthattam a tapasztalataimat.

– Mennyire szokott izgulni a fellépéseknél?

– Eléggé izgulós fajta vagyok, de csak a színfalak mögött, mikor színpadra lépek, ez elmúlik. A darabok, amelyekben eddig lehetőségem volt megmutatni magam, vígjáté-kok, és amikor azt látom, hogy a közönség nevet és élvezi az előadásunkat, az engem is feltölt. Nagyon nehéz volt megélnem a karantén időszakát, a főiskolán is távoktatásban tanultunk, emellett nem volt lehetőségünk fellépni sem, és ez nem volt könnyű. Egy pörgős személyiségnek vallom magam, így örülök annak, hogy a nyáron lehetőségünk volt végre kimozdulni.

– Emellett fontos a feltöltődés is.

– Bár nem sok szabadidőm akad, azért igyekszem mindig tartalmasan tölteni a pihenés óráit. Szeretek a barátaimmal kimozdulni, beszélgetni, kirándulni. Közös érdeklődési köreink vannak, így ha valamilyen könyvet olvasunk, azt mindig megosztjuk a többiekkel, közösen értelmezzük az írásokat.

– Mit szeretne a jövőben?

– Mindenképpen szeretném folytatni a tanulmányaimat és lediplomázni a főiskolán. Emellett a színházi tevékenységemet is szeretném folytatni, minél többet fejlődni, tanulni. Talán még egy magyarországi színművészeti képzésbe is belevágok. De ez a jövő titka…

Kurmay Anita