Premier a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban - Lélektánc – érzelmekből szőtt örökkévalóság

A produkció különlegessége, hogy megálmodója, rendezője és egyben előadója is Gál Natália.

Idén is átadták a Fedák Sári-díjat - Nemzettudat, hűség, megmaradás. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

A Fedák Sári-díjat Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas színművésznő kezdeményezésére 2021-ben hozták létre.

Évadnyitó sajtótájékoztató a beregszászi magyar színházban - Kultúraközvetítés, közösségi élmény. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Az évadot a szokásoknak megfelelően októberben a Fedák Sári Napokkal kezdik majd.

Magda, a Szabó. Színházi est Beregszászon - A szenvedély létjogosultsága. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Szabó Magdának, és férjének, a szintén író és tanárember, Szobotka Tibornak a kapcsolatáról szól a Magda, a Szabó című színházi produkció.

Fedák Sári – színházi előadás Beregszászon - Csupa tűz és lobogás. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

A nézőtéren elhelyezett több mint ötven pótszék is jelezte, milyen hatalmas érdeklődés mutatkozik meg Szűcs Nelli Jászai-díjas színésznőnek, a beregszászi színház egyik alapítójának a Fedák Sáriról szóló előadása iránt.

Szívemnek gyöngyháza – Színházi premier Beregszászban - Szerelem, hűség, kitartás. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Petőfi Sándor halhatatlan művéből, a János vitézből készült monodrámát láthatott a beregszászi közönség.

A nevem Freja – premier a beregszászi színházban - Iskolai bántalmazás, kirekesztés. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

A nevem Freja című előadás premierjére október 21-én került sor, s ebben a napjainkban egyre inkább elterjedt iskolai bántalmazás, a kirekesztés problematikáját dolgozzák fel.

Teltház pluszos színházi előadás Beregszászban - Karády: Csak egy nap a világ? Fotó:Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Bár szüleink, nagyszüleink korában volt ismert népszerű színésznő, rajongott díva, Karády neve továbbra is vonzó, személyisége izgató és felkavaró maradt.

Évadzáró előadás a beregszászi magyar színházban - Frida: az életigenlés festője. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

A monodráma Frida Kahlo mexikói festőnő életének legfontosabb epizódjait eleveníti fel.

Színházi előadás Beregszászon - Május, virágzás, életöröm. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér

A háborúval terhelt hétköznapokra válaszunk csak ez lehet : „Az élet él és élni akar”.

Diavetítős színházi matiné a beregszászi színházban - Mesélő Mag-diák

Az első előadásra izgatott kisiskolások érkeztek az egyik beregszászi iskolából.

Szívedbe fényt: színházi előadás Beregszászon - „Magyar sziget a népek Óceánján”

Dsida Jenő, aki ifjúkorának egy részét Beregszászon töltötte, megérintette a város különös atmoszférája.

Fedák Sári a legismertebb beregszászi: koszorúzás és díjátadás. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Hiába telt el fél évszázad a halála óta, Fedák Sári továbbra is a legismertebb beregszászi.

Boszorkány – Színházi előadás Beregszászban. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Az 1930-as évek végén írt Móricz-drámát Török Viola dolgozta át és állította színpadra.

Színházi fesztivál Beregszászon – Harmincéves a kárpátaljai magyar teátrum. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Az évfordulót a társulat nagyszabású színházi fesztivállal méltatja.

Az egyetlen kárpátaljai magyar színház él és élni akar! - Pogánytánc – színházi premier Beregszászban

A Pogánytáncban benne van az a kitartás és küzdelem, amely a hányatott sorsú kárpátaljai magyarokat jellemzi...

30 éves a beregszászi színház: évadnyitó sajtótájékoztató. Fotó: Kovács Erzsébet

A színháznak mindig is hatalmas közösségformáló és -megtartó ereje volt.

Szoboravató a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Matl Péter ars poeticája: nekem itthon van feladatom, itthon kell alkotnom.

A marosvásárhelyi színház és a beregszászi színház közös darabjának bemutatója április 21-én lesz.

Háztűznéző a beregszászi magyar színházban. (Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet)

S hogy mennyire várta már a közönség a kedvenc színészeikkel való találkozást, azt az is jelzi, hogy a vasárnap esti teltházas bemutató után másnap még a pótszékek is kevésnek bizonyultak.

MunKaland a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban

A színház az elmúlt időszakban indította útjára a Kulisszajárás-ON nevű programját, amelyet egybevontak a számunkra a MunKaland járattal.

A királykisasszony, akinek nem volt birodalma. Fotó: Kovács Erzsébet

A premierre érkezett gyerekek itt nem csupán szemlélői, de maguk is alkotói voltak az előadásnak.

Sin Edinát nevezte ki Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatójává.

Sin Edinát nevezte ki Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatójává.

Több alkalommal is látható március 1-jétől a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Tóték című előadása a Nemzeti Színházban.

Több alkalommal is látható március 1-jétől a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Tóték című előadása a Nemzeti Színházban.

Orosz Melinda, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésznője már többször bizonyította tehetségét a közönség előtt. Vallja: ha nehéz is, de itthon kell megpróbálni boldogulni.

Orosz Melinda, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésznője már többször bizonyította tehetségét a közönség előtt. Vallja: ha nehéz is, de itthon kell megpróbálni boldogulni.

Gál Natália, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésznőjeként találta meg útját, emellett tanít és lelkeket is gyógyít. Vallja: Isten ideszánt minket, itt kell törekednünk a jóra.

Gál Natália, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésznőjeként találta meg útját, emellett tanít és lelkeket is gyógyít.

A nagymuzsalyi születésű Cséke Adrienn előbb a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Ficseri Gyermekstúdiójában bontogatta a szárnyait, ma pedig már segédszínészként tevékenykedik a színház berkein belül.

A nagymuzsalyi születésű Cséke Adrienn előbb a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Ficseri Gyermekstúdiójában bontogatta a szárnyait, ma pedig már segédszínészként tevékenykedik a színház berkein belül.