Kútba esett egy nő Nagymuzsalyon – gyors mentésnek köszönhetően sikerült megmenteni.
Ittas női sofőr okozott közlekedési balesetet Nagymuzsalyban. A 40 éves női sofőr 1,97 ezrelékes alkoholszinttel vezetett, a rendőrség őrizetbe vette.
Közlekedési baleset történt Muzsalyban a Beregszászi járásban. A mentők négy sérültet szállítottak kórházba.
A csongori születésű Baksa Zsolt, aki az ébredés gyermekeként indult, ma Nagymuzsaly, Gut, Halábor, Kuklya református lelkésze.
A kárpátaljai katona 1977-ben született.
A VIII. Összehívású Beregszászi Kistérségi Tanács szeptember 19-én megtartott ülésén összesen 51 napirendi pont került megvitatásra.
A mikrobusz sofőrje nem tudta megmagyarázni a nagy mennyiségű cigaretta eredetét.
A határőrök figyelmeztető lövések leadásával állították meg őket.
A csemegeszőlő idei szezonja bő egy hónappal korábban kezdődött a megszokottnál, köszönhető ez elsősorban a kora tavaszi meleg időjárásnak.
A korai kitavaszodásnak köszönhetően vidékünkön a szokásosnál hetekkel korábban indult a csemegeszőlő szezonja.
Ennek az 1920-as évek elején épült háznak – melynek lakói szorgalmas, módosabb emberek voltak – lelke van, fogalmazott Jakab Erika
A Peter Szőlőbirtok és Élményközpontban fiesztát tartottak több mint száz fiatal részvételével.
A nagymuzsalyi Drahun Renáta fodrásztehetségét már több versenyen is megcsillogtatta.
Kovács Erika, a Beregszászi Esze Tamás Líceum magyartanára, aki – bár nem feltétlenül pedagógusnak készült – szívvel-lélekkel végzi munkáját.
2022. június 1–én a Nagymuzsalyi Hunyadi János Líceumban a végzősök búcsúzásával egyben felavatásra került a tanintézmény névadójának emléktáblája
A nagymuzsalyi születésű Debreceni Orsolya több éve dolgozik már férfifodrászként, emellett a szakálligazítás fortélyait is elsajátította.
Orosz Melinda, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésznője már többször bizonyította tehetségét a közönség előtt. Vallja: ha nehéz is, de itthon kell megpróbálni boldogulni.
A nagymuzsalyi születésű Szabó Imre, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze, már többször bizonyította tehetségét a közönség előtt.
Nagymuzsalyban az elmúlt szombaton szüreti mulatsággal egybekötött gasztro- és borfesztivált rendeztek
A nagymuzsalyi születésű Cséke Adrienn előbb a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Ficseri Gyermekstúdiójában bontogatta a szárnyait, ma pedig már segédszínészként tevékenykedik a színház berkein belül.
A Nagymuzsalyban élő Cséke Dianna civil kezdeményezést indított Segíts, hogy segíthessek Kárpátalján névvel.
A fegyveres felkelésre hívó zászlókat Esze Tamás kurucvezér először Tarpán, majd Váriban, s ezt követően Beregszászon bontotta ki.
Azt már szinte mindenki természetesnek veszi, hogy az ünnepek közeledtével egyházi, civil szervezetek jótékonykodási akciót hirdetnek, segítséget nyújtanak a rászorulóknak.
A Nagymuzsalyban élő Cséke Dianna létrehozott egy csoportot azzal a céllal, hogy összefogja a másokért tenni szándékozó embereket, és segítsenek ott, ahol tudnak.
A koronavírus-járvány ellen hozott intézkedések értelemszerűen a legnagyobb csapást a turisztikai ágazatra mérték, hisz ennek lételeme a közösségi programok