Már most etetni kell a méheket - Az akácnak köszönhetően elfogadható a szezon

Szerencsés az agrá­ri­um­nak az az ágazata, amelyik a történelmi méretű aszály ellenére idén elfogadható hozamokat könyvelhet el. Sajnos kevesen vannak. A méhészek egyértelműen az akácnak köszönhetik e kivételesnek mondható eredményt, mivel a vásárlók körében továbbra is a legkedveltebb mézből a nyár elején szépen pergettek. Mostanra viszont már náluk is a szűnni nem akaró szárazság határoz meg mindent. Amerre a szem ellát, kiégett legelők, kaszálók, a hegyoldalakon erősen kókadozó levelű bokrok, rajtuk nektárt adni már nem képes fonnyadt virágok. A szakma képviselői már csak abban reménykedhetnek, hogy a nemrég hullott kevéske csapadéknak köszönhetően felélednek a napraforgótáblák, s szorgos rovarjaink innen tudnak némi virágport, nektárt begyűjteni. Ettől függetlenül az előrelátó méhészek már most készülnek a télre, megkezdték a családok etetését.

Emellett nem maradt más hátra, mint a begyűjtött termék értékesítése. Ez a háborús körülmények közepette nem lesz egyszerű, hisz mindenki százszor is meggondolja, mire költi kevéske pénzét.

– Akkor talán kezdjük is a végén: a megtermelt méz eladása terén mire számítanak?

– Az őszi hideg, csapadékos időjárás beköszöntéig más években is jobbára a pangás időszakát éljük, így ehhez már hozzászoktunk – vallja Bíró Ferenc izsnyétei méhész, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége méhész tagozatának a vezetője. – Bár meg kell vallanom, a pandémia ezen a téren is hozott némi változást, hisz nagyon sokan döntöttek úgy, hogy ezzel a természetes vitaminforrással próbálják megvédeni saját maguk és szeretteik egészségét. Így aztán az elmúlt két évben sok családban már szeptemberben beszerezték a jövő év tavaszáig szükséges mennyiséget. Mondanom sem kell, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben csak minimális mértékben tudtuk emelni termékeink árát. Holott minden, a termeléshez, a csomagoláshoz szükséges eszközért legalább a dupláját fizetjük, mint tavaly ilyenkor. Jut eszembe: a vidékünkre látogató turisták is előszeretettel vásárolták ezt a natúr terméket, meggyőződéssel állítva, hogy a kárpátaljai méznek nincs párja.

– Pedig köztudottan Ukrajna méznagyhatalom, ahol igencsak bőséges a kínálat.

– Barátaimmal régóta próbáljuk megfejteni a kárpáti méz titkát, s arra a következtetésre jutottunk, hogy az éghajlati sajátosságok, a talajadottságok mellett a növényállomány sokszínűségének köszönhető ez a valóban egyedi és megbecsülendő érték. Mondok egy hétköznapi példát. A hágón túli régiókban, a sztyeppvidéken a méhész nyár közepén letelepíti az állományt egy tízezer hektáros napraforgótábla közepébe, és az heteken át ott is marad. Ilyenkor a kaptárak népe gyorsított üzemmódba kapcsol, hisz ugyancsak gazdag a méhlegelő. Eközben kevesebb idő jut a behozott nektár átdolgozására, ez pedig visszaköszön a késztermék ízében, vitamingazdagságában. Ellenben gondoljunk bele, hogy nálunk tavasszal a gyümölcsfák virágzásának idején hányféle gyümölcs íze és illata kerül szép lassan a kaptárakba.

– A harcok elől menekülve emberek tízezrei találtak vidékünkön ideiglenes otthonra. Sokak szerint a turisták helyett most ők bővíthetik a vevőkört.

– Ezeket a családokat egyelőre a mindennapi megélhetés gondja köti le, és lássuk be, hogy a méz és a különböző méhészeti termékek nem tartoznak az alapvető élelmiszerek közé. A Covid árnyékában persze még változhat a helyzet, de erre a kérdésre a választ csak az őszi hónapok adják majd meg. Mindenesetre a Kárpátalján jelenleg tartózkodó több mint háromszázezer belső menekült jelentős vásárlóerővel bír.

– Kárpátaljai sajátosság, hogy az itteni méhészek jövedelmük 60-70 százalékát a tavasszal eladott műrajokból nyerik. Csak gondolom, most az a probléma, hogy a műrajokat a kelet-ukrajnai kollégák vásárolták meg, akiknek a földjén jelenleg harcok dúlnak.

– A háború kitörésekor mi is attól tartottunk, hogy ez a jövedelemforrás most egyszerre és teljesen elapad. Ám kiderült, hogy nagy hirtelen nem lehet mindent feladva új egzisztenciát teremteni, így kora tavasszal megkezdtük a méhek serkentő etetését, hogy mihamarabb új, erős családok jöjjenek létre. Idejében felvettük a kapcsolatokat az ország belső vidékein tevékenykedő méhészekkel, akik közül sokan szintén a munka folytatása mellett döntöttek. Mert egyszerűen nem volt más választásuk. Májusban aztán sorra megjelentek a műrajokat elszállító mikrobuszok, kisteherautók. Vidékünk nagyon sok méhészével állok kapcsolatban: számításaim szerint műrajokból egy átlagos békeév mennyiségének a 65-70 százalékát sikerült eladni, igaz, eléggé nyomott áron. De lássuk be, most mindenki a túlélésért küzd.

– Remélhetően a háborús körülmények ellenére ezért folytatják sokan továbbra is ezt a tevékenységet.

– Kétségtelen, hogy számos nehézséggel küzd az ágazat, ám az utóbbi négy-öt évben lépten-nyomon tapasztalhatók a megújulás jelei is. A magyar kormány által felkarolt Egán Ede Gazdaságfejlesztési Programnak köszönhetően számos kárpátaljai méhészetben komoly fejlesztéseket hajtottak végre. Többek között sokan olyan modern kaptárakat tudtak vásárolni, amelyek jelentősen megkönnyítik a méhek vándoroltatását. Nálunk egészen a legutóbbi időkig – éppen a megfelelő feltételek híján – ezt a módszert kevesen alkalmazták. Számomra, aki a középnemzedékhez tartozom, mindenképpen örvendetes, hogy fiatal kollégáink új kitörési pontokat keresnek. Néhányan például az anyaméhek szaporításában látnak fantáziát. A méhészeten belül ez külön irányzat, amikor is a családokat a méhkirálynők futószalagszerű kinevelésére állítják át, levéve róluk a nektár- és virágporhordás fáradságos feladatának jelentős részét. Reméljük, hogy Ukrajna és az Európai Unió országainak mind szorosabb együttműködésének köszönhetően hamarosan eljön az az idő, amikor a kárpátaljai méhészek kiváló genetikai potenciállal rendelkező anyaméheket értékesítenek majd az öreg kontinens országaiban.

– Mindent összevetve, várható-e, hogy elfogadható évet zárnak a kárpátaljai méhészek?

– Az eddigi mutatók alapján elmondhatjuk, hogy jobbára közepes eredmények születtek. Ennek a jelentősége a mostani rendkívüli körülmények között még inkább felértékelődik. A hordás a napraforgó- és a hajdinatáblákról természetesen tovább folytatódik, s bízunk abban, hogy jelentős mennyiségű éltető csapadékra sem kell sokáig várni, ami a mezei virágok, rétjeink, kaszálóink növényállományának megújulását eredményezi.

Kovács Elemér