Fűszerpaprika a fóliaházból - Marad a dobronyi termelői kistérség egyeduralma

Bő két évtizeddel ezelőtt még úgy tűnt, hogy véget ér a dobronyi kistérségnek a fűszerpaprika termesztése és értékesítése terén jóval korábban megszerzett egyeduralma. Mert az ezredfordulón nagyon sokan gondolták úgy, hogy a családi szükségletet fedező évi másfél-két kilónyi édesnemest egyedül is meg tudják termelni. Mármint a többi konyhai alapanyaggal egyetemben.

Aztán kiderült, hogy bár a hozammal és a frissen leszedett termék minőségével nincs különösebb gond, viszont a szárítás már feladta a leckét. Általában sem a napon, az eresz alatt történő, sem a konyhai tűzhely fölött való szárítás nem sikerül százszázalékosra. Többeknek azzal is szembesülni kellett, hogy nem mindegyik terménydaráló alkalmas finom őrlemény elkészítésére. Így aztán néhány év alatt helyreállt a világ rendje, ami esetünkben azt jelentette, hogy bármennyire is nagy volt a többi településen az igyekezet, továbbra is a két Dobrony termelői uralják a terepet. Pedig idő közben történt valami egészen rendkívüli. A Kárpátaljára rendszeresen látogató ukrán turisták közül egyre többen gondolták úgy, hogy nem csupán az itt-tartózkodásuk során akarnak bográcsgulyást enni, hanem az igencsak megkedvelt egytálételt otthon ők maguk is el szeretnék készíteni. Hogy ezt megtehessék, ahhoz bizony szükség van a piros őrleményre. Az itt nyaraló hágón túli vendégek közül egyre többen kezdtek el vásárolni a legmagyarabb fűszernövényből, s ezt a jó szokásukat mindmáig megtartották.

A termelők állták a rohamot, méghozzá úgy, hogy közben árat sem emeltek.

– Három-négy évvel ezelőtt a piros paprika kilóját itt helyben 70-80 hrivnyáért kínáltuk – emlékezik vissza az akkori helyzetre a Nagydobronyban élő, immáron a 75. életévét taposó Balogh Margit. – Mindenki ragaszkodott a fűszernövény termesztéséhez, pedig így már alig volt rajta némi haszon. Két évvel ezelőtt ezért is emelkedett a piros arany ára a duplájára.

– Jó, jó, de mit szól ehhez a vásárló, aki az ilyen meredek ugrásokat nem tolerálja, különösen akkor nem, ha az ő zsebére megy a játék?

– A legtöbben közülük hamar belátták, hogy ez a reális ár – hangzik a magyarázat. – Más választásuk amúgy sem volt, mivel közben a két Dobronyban csökkent a megtermelt paprika mennyisége. Ez azzal magyarázható, hogy például mértékható becslések szerint Kárpátalja legnagyobb magyarlakta községéből a koronavírus okozta karantén előtt átlagosan egy időben ezren dolgoztak külföldön.

– Jól értem, hogy aki a külhoni munkavállalás mellett döntött, az nem fog paprikát termeszteni?

– Úgy bizony, hisz a növény állandó gondozást igényel. Például rendszeresen szükséges locsolni. Emellett a legtöbben legalább hétszer megkapálják az ültetvényt, mire hozzá láthatnak a beérett csövek letörésének. Aztán következik a napon való szárítás, most már nem felfűzve, hanem hosszú necchálóban, ami folytatódik a fűtött szárítókban. A gázzal vagy fával fűtött szárító Nagydobronyban ugyanúgy a portán álló épületegyüttes szerves részét képezi, mint máshol a kamra, a fásszín vagy a garázs.

– Úgy hallom, közben változott a termesztéstechnológia is. A Nagydobrony címerét is ékesítő növény bekerült a fóliaházba.

– Ez már egyértelműen a mind inkább szélsőségesebbé váló időjárás következménye – veszi át a szót a meny, Balogh Nikoletta. – Gondoljunk bele, csak az idei esztendő milyen nehézségekkel állította szembe a termelőket! Áprilisban például szinte csapadék nélkül kellett átvészelniük a rendkívüli körülményt a szabadföldi növényeknek, amellett, hogy közel húsz fagyos éjszakát számoltunk össze. Ezt a kettős stresszhatást csak a kifejezetten hidegtűrő kultúrák viselik el komolyabb károsodás nélkül. A fűszerpaprika szerencsére ekkor még a palántanevelő fóliák biztonságot adó közegében nevelkedett, s majd csak a hónaposretek, illetve az újburgonya felszedése, a hajtatóközeg kitakarítása és talajának gondos előkészítése után került kiültetésre. Megfigyeltük, a májusban kihelyezett paprikapalánta sokkal jobban terem, mint azok a társaik, amelyek később kerülnek végleges helyükre.

– Elképzelhető-e az, hogy a dobronyi termelői kistérségben működő családi gazdaságok többsége egyszer csak búcsút int a pirospaprikának, mondván, most már foglalkozzanak vele mások?

– Még jóval a híres magyarországi paprikakrém, a Piros arany fantázianévvel piacra dobott termék megjelenése előtt az itteniek már használták ezt a jelzőt. Legfőképpen azért, mivel valóban akkor aranytartalékot jelentett. Megőrölve, nejlonzsákba bekötve eláll még két évig is, úgy, hogy közben semmit nem veszít a minőségéből. Nem áll fenn az a kényszerhelyzet, hogy minél hamarabb értékesíteni kell, mint például a hónapos retket, a zöldhagymát vagy az újburgonyát. A gazda az őrleményt akkor teszi pénzzé, amikor jónak látja, illetve, amikor kedvezően alakulnak a termék számára a piaci viszonyok. Például decemberben, a disznóölések időszakában. Nagydobronyban a korábbi években, évtizedekben számtalan esetben előfordult már, hogy az érintett család a lakodalmi kiadások nagy részét a piros arany eladásából fedezte. Remélem, így marad ez még sokáig.

Eszenyi Gábor