Megbocsátás, megtartás

Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

„Mert nem azért küldte Isten az Ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.” (Jn 3, 17)

Ebben a világban nem csupán a jó emberek, a kedves barátok élnek együtt. Szinte minden serdülő, aki olvasni, álmodozni szeret, megálmodja, fantáziálja a maga szigetvilágát, ahová senki, aki rossz, ellenséges nem teheti be a lábát. És ezen az álomszigeten valóság lesz a béke, a szeretet, az állandó öröm. Ez egy álom, és ez a kedves álom gyötör és kínoz egy életen át, mert megvalósulatlan maradt, mert ebből az álomból szinte semmi, vagy alig valami valósulhat meg egy emberi életben.

Mert a „világban” én is és az ellenségem, vagy ellenségeim is itt vannak, itt élik életüket. Ha már mi magunk nem élhetünk a „békesség és öröm” álomszigetén, akkor legalább a „rossz embereket”, az ellenségeinket lehetne összegyűjteni és kirakni egy messzi, lakatlan szigetre! De még ezt sem lehet! 

Hiába is imádkoznánk ezért! 

Mert Jézus nem azért jött e világra, hogy büntesse, megverje, pusztítsa, kárhoztassa a rossz embereket, az én ellenségeimet. Mint ahogy engem sem akar kárhoztatni. 

Ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa a rossz embereket is, és megtartson engem is. El kell fogadnom, hogy Istennek az én ellenségem is kedves. Kedves az is, aki nekem olyan sok fájdalmat, könnyes éjszakát, gyötrelmet okozott.

El lehet ezt fogadni? 

Önerőből szinte képtelenség.

A bűn válaszfal, áthatolhatatlan bástya ember és ember között. Küszködhetek ma is, holnap is a rendeződésért, taktikázhatok a megoldásért. Pereskedhetnék, vádaskodhatnék, még győzhetnék is egy időre. A válaszfal, az ellenség szíve attól nem változik meg.
A Megtartót, a Szabadítót kell segítségül hívnom a szívembe: „Tiszta szívet teremts bennem, ó, Isten, és a Te Szent Lelkedet újítsd meg énbennem!” „Győzzél le, Jézus, bennem minden ént, és árassz belőlem tiszta égi fényt.”

Amikor a Szabadító elvégezheti majd bennem a tisztító, szabadító, feloldozó munkát, amikor szívem jogköveteléseit fel tudom már adni, akkor az én számomra felsüt a nap. Akkor nem tépáz már tovább, nem dermeszti életemet keserű halálba a harag, a sértődöttség, a félelem, a veszteségek miatti sajnálkozás. Akkor szabad leszek szenvedő önmagamtól. 

Mert ez a legnehezebb teher: cipelni és sajnálni szenvedő önmagamat! 

Szegény vagyok, megrabolt szegény. Jézus jól tudja. Nincs szüksége az én panaszlistámra. Ő elfogad, Szent Lelkével betölti bűnbánó szívemet. Erőt kapok látni és egy szabad életet élni. Látni, hogy ellenségem még mindig az, aki volt, de már nem haragszom rá, nem kívánom az ítéletét, a kárhozatát, szabad a szívem, és tudok félelem, keserűség nélkül imádkozni: „Istenem, áldd meg őt!”

Amint valaki az Isten Lelkének erejével áldást kér ellenségeire, ez az ember szabad! A legnagyobb nyugalom és békesség lesz uralkodóvá élete minden területén. Hogy az én ellenségem, rosszakaróm mit gondol, nem sokat számít, a döntő, hogy én tudjam őt, vagy őket Istentől kért áldással betakarni!

Szívembe jöjj, Úr Jézus, és tölts be a Te szabadításod örömével! Köszönöm, hogy ellenségemet sem kárhoztatod. Vedd körül őt a Te áldásoddal! Megváltóm, dicsőítem a Te nevedet, az Atyát és a Szentlelket. Ámen.

(Morzsák 1., 1999)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella