Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
„Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek. Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.” (Máté 9,12–13)
A világegyházban a legnagyobb Mária-ünnep.
Idén reménység felett megáldotta a Mindenható a két kezünk munkáját.
Valószínűleg mindannyiunkban legalább egyszer felmerült már az a kérdés, hogy végül is mi egészen pontosan a feladatunk hívő emberként ebben a világban.
Augusztus 6–8. között körülbelül 100 roma gyermek hallgathatta Isten igéjét.
A badalói református gyülekezetben július utolsó hetében került megrendezésre a hagyományos vakációs bibliahét.
Az alkalomnak a nagyberegi református templom, illetve líceum adott otthont.
A programon mintegy 60 gyermek és fiatal vett részt.
„És monda nékik: Kövessetek engem. Azok pedig azonnal otthagyván a hálókat, követék őt.” (Máté 4,19–20)
Keressétek az igazságot, változtassatok életmódot, építsetek emberségesebb világot - mondta XIV. Leó pápa a Jubileumi Ifjúsági Találkozó fiataljainak.
„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézs 40,31)
Sokszor hallottunk már arról, hogy milyen nagy ereje van a kimondott szónak, és ez így is igaz.
A beregardói római katolikus hívek öt évvel ezelőtt vehették birtokukba a település központjában felépített új templomukat.
„Légy hű mindhalálig…” – ez az ige jelenti Kovács Gyula haranglábi és nagybégányi lelkész számára az iránytűt.
Kedves Olvasóm, akármilyen terhekkel vagy örömökkel indulsz ma, várhatnak rád nehéz találkozások és olyan élethelyzetek, amiken nem tudsz változtatni, ne feledd, hogy Coram Deo, Isten színe előtt élsz.
Egy fekete fejkendő. Zsoltároskönyv a kézben. Mindig ugyanaz a hely a padsorok között.
Jézus Krisztus mondja: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”.
Értelmesnek tartod magad? Mennyire? Hirdesd te is a szabadító Krisztus üzenetét, vezesd az embereket az igazságra!
Felhívással fordulunk mindenkihez, hogy ne engedjenek a provokációknak.
Az elmúlt hétvégén nyolc erdélyi református lelkész érkezett hozzánk, hogy egyrészt tehermentesítsék az itteni szolgatársakat, illetve Isten igéjével erősítsék a testvéreket.
Meg kell tapasztalni, hogy Isten tud gondot viselni a kevésből is, sőt olyan forrásokat tud megnyitni, amelyekről én álmodni sem mertem volna.
Beregardóban a Vakációs Bibliahét programjában – felekezettől függetlenül – 5 és 12 év közötti gyermekek vehettek részt.
Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református lelkész arról elmélkedett, hogy miért mindig az kell az embernek, ami nincs.