Először választottak női vallási vezetőt Canterbury érsekévé és így az anglikán egyház élére. A felekezet pénteki bejelentése szerint az anglikán egyház és a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán unió új első számú vallási vezetője a 63 esztendős Sarah Mullally, London eddigi anglikán püspöke lesz.
Ő az első női vallási vezető az anglikán egyház élén azóta, hogy VIII. Henrik király – miután kudarccal végződtek arra irányuló diplomáciai erőfeszítései, hogy a pápa semmisnek mondja ki házasságát Aragóniai Katalinnal – a 16. században szakított Rómával, és külön törvények alapján saját magát tette meg az új anglikán államegyház, az Anglicana Ecclesia világi vezetőjévé.
Az anglikán egyház azóta is államegyháznak számít Angliában, és a felekezet legfőbb világi vezetője főkormányzói minőségben a mindenkori brit uralkodó, jelenleg III. Károly király.
Canterbury leendő új érseke, Sarah Mullally korábban a brit állami egészségügyi szolgálatnál (NHS) dolgozott ápolónőként, és 2006-ban lépett egyházi szolgálatba. Ő volt 2018 óta London első női anglikán püspöke, és az ilyenkor szokásos formális jóváhagyási folyamat végén – amelyben a király és Keir Starmer miniszterelnök is részt vesz –, várhatóan januárban avatják hivatalosan is az első számú anglikán vallási vezetővé.
Az anglikán egyház először 1994-ben engedélyezte, hogy nők is lelkészi szolgálatot vállalhassanak, és 2014 óta lehetséges nők püspöki rangra emelése.
Sarah Mullally elődje, Justin Welby tavaly novemberben jelentette be lemondását, és januárban távozott az egyház éléről.
Ennek előzményeként Welbyt az a vád érte, hogy egy évtizeddel ezelőtt szemet hunyt egy brutális gyermekbántalmazási bűncselekmény felett, amelynek gyanúsítottja John Smyth néhai ügyvéd és egyházi személyiség volt.
Az ügyről közzétett 253 oldalas vizsgálati jelentés szerint Smyth – aki ügyvédi munkája mellett keresztény fiatalok vallásos nevelésével és táboroztatásával is foglalkozott – az 1970-es és az 1980-as években 130 gyereket vetett alá brutális fizikai, szexuális és lelki bántalmazásnak.
A sérültek közül többen maradandó testi károsodásokat szenvedtek. A jelentés az ügyet a brit kriminalisztika egyik legsúlyosabb gyermekbántalmazási bűncselekményének minősítette.
A vizsgálati jelentés személyesen bírálta Justin Welbyt, leszögezve, hogy ha Welby már 2013-ban – amikor az ügy a tudomására jutott – hathatósan kezdeményezte volna a bűncselekmények hatósági kivizsgálását, Smyth-t évekkel halála előtt felelősségre lehetett volna vonni - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.