Kevesebb én, több Isten…miért és hogyan?

A modern világ arra hív és buzdít, hogy az „én” kiteljesedjen benned: mindennél fontosabb az ember kényelme és az önmegvalósítása. A Biblia viszont másra buzdít: háttérbe vonulni, hogy Isten legyen a középpontban.

„Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé válnom.” (Jn 3,30)

Mit jelent ez a gyakorlatban? Hogyan válhat bennünk kisebbé az „én”, hogy Isten nagyobb teret kapjon az életünkben? Vizsgáljunk meg néhány gyakorlati lépést, amire szükségünk lehet ehhez:

Alázat. Felismerni azt, hogy mindenünk Istentől van, méghozzá kegyelemből. Gyakori hiba még a hívő ember életében is, hogy saját babérokat arat. Mindannyian vágyunk az elismerésre, arra, hogy valaki váljon belőlünk, gyermekeinkből, és ez a vágy alázat és Istenre figyelés nélkül könnyen átbillent arra a szintre, hogy Istent háttérbe szorítjuk, a neki járó dicsőséget pedig saját magunknak tulajdonítjuk.

Engedelmesség. Ennek megélése talán még az előzőnél is nehezebb feladat. Isten akaratát a saját vágyaink elé helyezni. A Krisztust követő életben elengedhetetlen az engedelmesség, ami olykor lemondással, saját terveink feladásával is jár. Ahogyan az első tanítványok is mindent otthagytak, amit addig elértek, és mentek, követték Jézust. Hogyan tudták ezt megtenni? Első olvasásra úgy tűnhet, felelőtlenek voltak, de nem….igazán hittek Jézusban, Rá bízták magukat, így tudtak neki engedelmeskedni, és ezáltal áldásokat megélni. Igyekezzünk hát minden élethelyzetben imában keresni Isten akaratát a saját terveink erőltetése helyett.

Önfeladás a szeretetben. Feladni magadat egy házasságban, egy gyülekezeti közösségben, munkahelyen nem azt jelenti, hogy mindenki kihasználhat, háttérbe szoríthat, te pedig mindezt hagyod. Önfeladás a szeretetben – ez az, amire Jézus egész földi léte alatt tanította a vele lévőket, és igéje által tanít minket is: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál” (Fil 2,3). Különbnek tartom a másikat magamnál, elismerem és megbecsülöm, mert Isten csodálatos alkotása. Feladom magamat, amikor megbocsájtok annak, aki megbántott, előtérbe helyezem a másik ember vágyait, fontosabb, hogy neki mi a jó. Röviden tehát az önfeladás annyit tesz, mint kilépni az önzésből. És mit kapok mindezekért cserébe én? Isten kebelén nyugszom meg, békességem van, és növekszem a hitben, általam pedig megmutatkozik a krisztusi szeretet a világban.

Ha azt gondolnád, olvasva ezt a bejegyzést, hogy ezek nekem, e sorok írójának, mint keresztény embernek mind könnyen mennek, oh, bárcsak úgy lenne! Nekem sem könnyű az „énem” háttérbe szorítása, sokszor buktam el ezen a területen. De a földre borulva mindig közelebb kerültem Megváltómhoz. Lábánál megpihenve, vigaszt keresve, az Ő igéjére erőteljesen figyelve Szentlelke minden ilyen élethelyzetben azt tanítja nekem, hogy gyermekem:

„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm, erőtlenség által ér célhoz” (2Kor 12,9).

Egyáltalán nem szégyen az, ha elgyengülsz, elbuksz. Az erőtlenséged által benned is nagy dolgokat visz véghez Isten.

Balázs Krisztina
Forrás: TeSó blog

 

---

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek