Egy évről évre visszatérő probléma a hajtatott uborka termesztésében, hogy amint néhány napra hűvösebbre, szelesebbre fordul az időjárás, néhány nappal később szinte minden gazdánál elkezd „taknyosodni” a kis uborkák csúcsa.
Az uborka esetében hatványozottan igaz az a tapasztalat, hogy a megfelelő indítás az egész szezont meghatározhatja.
A másodvetésű uborka termesztésének meg vannak a maga buktatói.
Kárpátalján már két-három héttel ezelőtt megkezdték a fűtött fóliaházakban az uborka betakarítását.
Ahogy hűvösebbre fordul az időjárás, néhány nappal később szinte folyamatosan telefonálnak az uborkatermesztő gazdák, hogy elkezdett „taknyosodni” a kis uborkák csúcsa.
Ebben a cikkünkben megpróbálunk kapaszkodót nyújtani a peronoszpóra elleni hatékony védekezéshez.
Kárpátalján a köznyelvben forog is egy olyan mondás, hogy „első évben a legszebb az uborka!”.
A mögöttünk hagyott kánikulai napok során kiderült, hogy a május első hetében megfázott fóliás uborka nem bírja tovább: váltani szükséges.
Az idei uborkahajtatási szezon egyik kellemetlen meglepetése a peronoszpóra-fertőzés meglepően korai fellépése.
Tavaly tavasszal a korai hajtatási szezon talán legsikeresebb növénye az uborka volt.
Az uborka tőhervadásának a kivédésére sok gazda az izolált bakhátas módszert választotta.
A Nagydobronyban gazdálkodó Vinda családnál szeptember közepe óta folyamatosan adja termését a másodvetésű uborka.
Sokan döntöttek úgy, hogy az őszi fordulóra is uborkát ültetnek a fóliasátorba.
Ideje hozzá készülni a „második felvonáshoz”.
Az uborka egyik és egyben legveszedelmesebb gombás megbetegedése az uborkaperonoszpóra.
A hűvös-borús medárdi időszak megtette a hatását, tömegesen jelentkeztek a növényvédelmi problémák a hajtatásban is.
Az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt azoknak a gazdáknak a száma, akik az uborka tőhervadásának a kivédésére az izolált bakhátas módszert választották.
Viszonylag jó szezont zártak a korai uborkahajtatással foglakozó gazdák.
A fóliás gazdák túlnyomó többsége úgy döntött, hogy itt maradnak a szülőföldjükön, megpróbálják végigvinni a szezont, s kiültetik a már kinevelt palántákat.
Nagyobb fertőzési gócaival a tiszántúli falvakban, nevezetesen Péterfalván, Nagypaládon és Fertősalmáson találkoztunk, elsősorban a szabadföldi termesztésben.
Az uborka talán a fóliások legkedveltebb növénye, ám időnként ezzel is gond van. Ez a kultúra akkor is tud csalódást okozni, ha éppen nincs mesterségesen megakasztva az értékesítési lánc.
Véget ért az uborkatermesztőknél a tavaszi fűtött hajtatási szezon, a gazdák hozzá láttak a másodvetés előkészítéséhez.
A 35–40 0C hőmérsékletű száraz levegő megviselte az ültetvényeket.
Az uborkahajtatással foglalkozó gazdák az idei évben is tömegesen szembesültek azzal, hogy egy hűvösebb, borúsabb időszak után, amikor újra kimelegedett az időjárás, az állomány lankadozni, hervadozni kezdett.
Ezúttal szeretném felhívni a termelők figyelmét az uborka legelterjedtebb betegségeire, ami lényegesen befolyásolja a terméshozamot.
Mikor hűvös-esősre vált az időjárás, a fóliás uborkatermesztők aggódva figyelik a termést. Nem elég, hogy a hideg miatt kevesebb, de a csúcsuktól kiinduló rothadás miatt ennek is egy jelentős része eladhatatlanná válik.
A Péterfalván élő Szabó Károly több mint húsz éve foglalkozik zöldségtermesztéssel. Családi vállalkozásában egészséges, jó minőségű zöldségek találhatóak, melyeket nagy odafigyeléssel gondoz. Vele beszélgettünk sikerekről, tervekről.