Uborkatermesztés. Illusztráció
Uborkatermesztés. Illusztráció
 / Gazdaság

A háborús időszak ellenére (vagy éppen pont annak a következményeként) viszonylag jó szezont zártak a korai uborkahajtatással foglakozó gazdák. Ezen felbuzdulva sokan döntöttek úgy, hogy az őszi fordulóra is uborkát ültetnek a fóliasátorba, a korábban egyre inkább elterjedt másodvetésű paradicsom helyett. 

A nyári állomány cseréje lehetőséget biztosít a letömörödött talaj fellazítására, feljavítására. Ilyenkor végezhetjük el – amennyiben szükség van rá – a részleges vagy teljes talajfertőtlenítést a totális talajfertőtlenítő szerekkel. A másodvetésű uborka termesztésének azonban megvannak a maga buktatói. Most ezekkel a problémákkal szeretnénk foglalkozni.

Ne dzsungelt neveljünk!

Nagyon gyakori jelenség, hogy a nyár közepén kiültetett uborkapalánta túlságosan is szépen (intenzíven) fejlődik, hatalmas leveleket növeszt, s szinte hetek alatt fölfut a felső huzalig. Igen ám, csakhogy eközben „elfelejt” termést nevelni. A gazda gyönyörködhet a buja lombozatban, de nem a nagy termésben. Ennek oka a vegetatív-generatív egyensúly felborulásában keresendő. A növények generatív-vegetatív egyensúlya tulajdonképpen nem más, mint a termés (ez a növények generatív szerve), valamint a lombozatnak az aránya. Például, jelen esetben, amikor a nagy lombozathoz képest a növényen csak kevés termést nevel, akkor vegetatív túlsúlyról beszélünk. A maximális uborkatermés eléréséhez szükséges ideális növekedési egyensúly fenntartásához számos eszköz áll a rendelkezésünkre.

A fajtatípus kiválasztásánál figyelembe kell venni a fóliasátrunk adottságait. Ha alacsony, rosszul szellőző fóliasátrunk van, nem igazán érdemes dús növekedésű, nagy lombot nevelő fajtával kísérleteznünk. Ilyen esetben inkább generatív típusú, viszonylag kis lombozatú fajtákat válasszunk.

Palánták fejlettsége.  A helyrevetés vagy fiatal, tálcás palánták kiültetése vegetatív irányba hat, míg fejlettebb, „megvénített” palánták használata generatív irányba viszi a fejlődést.

A fényviszonyok. A fóliasátrak túlzott beárnyékolása is okozhatja a vegetatív túlsúly kialakulását. Az árnyékoló rashel-háló vásárlásakor 40%-osnál nagyobb árnyékoló hatásút (túl sűrű szövésűt) ne válasszunk.

Hőmérséklet-ingadozás. A kiegyenlített hőmérséklet, azaz a kis különbség az éjszakai és a nappali hőmérséklet között vegetatív irányba viszi az állományt, míg a nagy hőingadozás generatív irányba.

Páratartalom. Magas páratartalom tartása a fóliasátorban a lombozat buja növekedésének kedvez, míg a túl alacsony páratartalom a levelek elaprósodásához vezetnek.

Öntözés. A gyakori öntözés vegetatív irányba viszi az uborka fejlődését, míg a ritkább öntözés generatív irányba. A palánták megfoganását követő időszakban ajánlott enyhe vízmegvonás generatív irányba, azaz a virágképződés és kötődés irányába hat. 

Tápoldatozással is tulajdonképpen folyamatosan az egyensúly fenntartását célozzuk meg.

A túl magas nitrogéntartalmú tápoldat buja lombozatnövekedéshez, súlyosabb esetben virág és terméselrúgáshoz vezethet. Azonban termések kineveléséhez folyamatosan szükség van nitrogénre is. Töményebb tápoldattal (magasabb tápoldat EC-vel) generatív irányba hat, míg a hígabb tápoldat és a tisztavizes öntözések a buja levélzet növekedését segítik elő. 

Fellevelezés és „ablakolás”.  Ez egy drasztikus utólagos beavatkozás a növény fejlődésébe. Az alsó levelek eltávolításával („fellevelezés”) valamint egy-egy levél eltávolítása a lombozat felső részéből növekedési egyensúly szabályozásán túl jótékony hatással leehet a betegségek megelőzésében (szellősebb állomány).

Mit tehetünk?

Ahhoz, hogy irányítani tudjuk ezt a folyamatot, minden fent felsorolt rendelkezésünkre álló eszközt igénybe kell vennünk.

A másodvetésű uborkatermesztésre igyekezzünk generatív, kis lombú fajtát választani.

Bármennyire is „macerás” ez a nyár közepén, viszonylag hosszú ideig kell a palántákat nevelnünk a poharakban. 

Egy kicsit készakarva el kell „rontanunk” a palántanevelést, s kissé megvénítettet kellene kiültetnünk.

A kiültetés után termőre fordulásig csak nagyon indokolt esetben adjunk nitrogéndús tápoldatot. A termőre fordulástól aztán áttérhetünk egy nitrogéndúsabb tápoldatra a hajtáscsúcs vastagságának és az uborkák lesárgulásának függvényében. Ebben az időszakban az esetleg még mindig fennálló buja növekedést a termés nagy méretben történő szedésével is visszafoghatjuk.

Ha mindezek az erőfeszítések esetleg mégsem vezettek eredményre, akkor levethetjük a legdrasztikusabb, ám kétélű fegyverünket – a vízmegvonást. Ha néhány napig csökkentett mennyiséggel és magasabb EC-vel tápoldatozunk, az szinte biztosan a generatív fejlődési irányba billenti az állományunkat. Azonban, ha túllövünk a célon, az erős stressz a termések lesárgulásához, a talaj EC-jének (sókoncentrációjának) megnövekedése pedig a hajszálgyökerek elpusztulásához vezethet. Ez nagy terméskiesést eredményezhet, valamint a hajszálgyökerek leperzselődése után a sérült gyökérzet könnyen befertőződhet különböző hervadásos tüneteket okozó gombabetegségekkel.

Gál I. falugazdász,
a Pro Agricultura Carpatika Alapítvány megbízásából


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.