„Reggel fogj a magvetéshez, és ne pihentesd a kezed este sem” – a Prédikátor könyvéből (11,6a) vett ige volt a mottója a csendesnapnak.
A lelkész a gyülekezet vezetője, aki felelős a közösség lelki irányításáért.
Játékos feladatokkal kezdődött vasárnap a KRISZ ifjúsági találkozója Beregardóban.
A Beregi Református Egyházmegye nőszövetsége vasárnap Gáton tartotta őszi csendesdélutánját.
A község híres szülöttének, Werbőczy Istvánnak a fő műve, a nevezetes Hármaskönyv egy eredeti latin nyelvű példánya került átadásra.
Énekszolgálattal és nyitóáhítattal kezdődött, majd bizonyságtételekkel és igehirdetésekkel folytatódott a Nagyberegen megtartott egyházkerületi cigánymissziós csendesnap.
A Beregi Református Egyházmegye szervezésében szeptember 21-én konfirmandus és ifjúsági csendesnapra került sor Nagyberegen.
A Kárpátaljai Református Egyház 2024-et a megújulás évének nyilvánította.
A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) Beregi és Mérce Alapszervezetének nyárzáró alkalmára augusztus 30-án került sor Guton.
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) idén is országos tanszergyűjtést hirdetett, hogy Kárpát-medence-szerte több mint 1500 hátrányos helyzetű gyermek tanévkezdése válhasson örömtelibbé.
A reménységet és a jövőt szimbolizálják azok a gazdagon megtöltött iskolatáskák, amelyek Kárpátalján 150 diáknak biztosítják a tanévkezdést.
A Kígyós-Nagybereg-Nagymuzsaly háromszög központjában, a Nap-hegyen felépített Bereg Camp egy olyan hely, ahol úgy érzi az ember, hogy közelebb került Isten csodáinak megértéséhez.
A Beregszászi Református Egyházközség idén immáron második alkalommal szervezett ifjúsági találkozót Villámtöltés címmel, hogy egy tartalmas nap alatt testileg-lelkileg feltöltekezhessenek a fiatalok.
Augusztus 5–9. között a Glória Ifjúsági Központ Tiszabökényben színig volt gyerkőcökkel, akik hétfőtől péntekig, 5 napon át, Keresztelő János életén keresztül hallhatták az evangéliumot.
A Beregszászi Református Egyházközség immáron több mint tíz éve szervez kikapcsolódási, töltekezési alkalmakat, kirándulásokat azon családok számára, akik sérült gyermekeket nevelnek.
A Beregi Református Egyházmegye szervezésében idén immáron második alkalommal rendeztek nyári gyermektábort.
A Beregi Református Egyházmegye Misszió Bizottsága augusztus 3-án munkatársi csendesnapot szervezett Nagyberegen.
A badalói református gyülekezetben július negyedik hetében zajlott a hagyományos vakációs bibliahét a helyi és környező falvakból is az eseményekbe bekapcsolódó gyermekek számára.
A KRISZ-hét célja, hogy a lekonfirmált 15-16 pluszos református – de nem csak református – fiatalokat elérjék.
Hunyadi Attila, Máramaros-Ugocsa Egyházmegye esperese és felesége, Ágnes, családi napot szervezetek a sérült gyermekeket nevelő családoknak.
A beregardói református gyülekezetben július első hetében szervezték meg a vakációs bibliahetet.
A Tiszántúli Református Egyházkerületi Nőszövetség immáron harmincadik egyházkerületi konferenciáját szervezte meg június 28-án, amelynek a Debreceni Nagytemplom adott otthont.
„Szóljon 100 harang a békéért!” – különleges adománygyűjtő akciót hirdetnek a magyar johanniták
A nyári szünet első napján indítja országos tanszergyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat.
A Szeretethíd programot immáron több mint másfél évtizede hirdette meg a Magyar Református Szeretetszolgálat.
Immáron második alkalommal szervezték meg a szépkorúak találkozóját.
A Beregszászi Református Egyházközség idei gyermektábora (június 4–7.), az „egy test tagjai vagyunk” témakörét járta körbe.
Hálaadó istentisztelet a makkosjánosi református templomban - Krisztus: igazi menedék, oltalom, élet
Hálaadó istentiszteletet tartottak a felújított makkosjánosi református templomban.
A Balazséri Református Egyházközségnek 50 év után saját, ott lakó lelkésze lett.
Tizenhatodik alkalommal hirdette meg Szeretethíd címmel Kárpát-medencei önkéntes programját a Magyar Református Szeretetszolgálat.
Anyák napja előestéjén nőszövetségi csendesdélutánra jöttek össze Beregsomban a tóháti református gyülekezetek asszonyai.