A nagyszabású projektnek köszönhetően mi itt, Kárpátalján, százéves lemaradást pótolhattunk be

A nagyszabású projektnek köszönhetően mi itt, Kárpátalján, százéves lemaradást pótolhattunk be – kezdi beszélgetésünket Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke.

Az ünnepségen történelmi eseménynek lehettek tanúi a jelenlévők, hiszen most először lett a gyülekezetnek saját, megválasztott lelkipásztora, mivel Aklihegy csak az 1990-es években vált önálló gyülekezetté Oroszi Pál kezdeményezésére.

A Kárpátaljai Református Egyház Máramaros-Ugocsa egyházmegyéjében július 25-én beiktatták az aklihegyi református gyülekezet lelkipásztorát, Mészár Istvánt.

Rendhagyó alkalomra hívogatott az elmúlt vasárnap a borzsovai református templom harangja.

Rendhagyó alkalomra hívogatott az elmúlt vasárnap a borzsovai református templom harangja.

Július 16-án megható ünnepségen vettek búcsút ettől a meghatározó helytől a hatévesek

A Napsugárban a gyerekek étkezéskor hálát adtak és lefekvéskor is imádkoztak. Volt hittanórájuk, népi ének- és zenefoglalkozásuk, ukrán, illetve angolóra.

Tisztújító közgyűlés a Presbiteri Szövetségben

A gáti református templomban megtartott fórumon ismét Gyurkó Miklósnak szavaztak bizalmat

Mezőváriban 2017-ben fogalmazódott meg a gondolat, hogy Hazaváró csendesnapot szerveznek azoknak, akik a településről elszármaztak.

Mezőváriban 2017-ben fogalmazódott meg a gondolat, hogy Hazaváró csendesnapot szerveznek azoknak, akik a településről elszármaztak.

A vakációs bibliai gyermekhét témakörét, az újratervezést egy áldásos történetből vetítették elő a gyerekeknek, amely során egy család kirándulás során eltéved, majd a modern kor eszközét, a GPS-t használja segítő eszközként.

A rekkenő hőség ellenére nagyszerű hangulatban és sok áldást megtapasztalva zajlott le Badalóban július 5. és 9. között a helyi gyerekek számára megszervezett vakációs bibliahét, amelynek az újratervezés volt az idei témaköre.

A Beregardói Református Egyházközség presbitériuma úgy döntött, itt töltött közel öt éves szolgálata után meghívja állandó lelkésznek Balázs Antalt, akit a közelmúltban egyhangúlag meg is választott a gyülekezet.

Lelkészbeiktatás Munkácson

Munkácson beiktatták Gulácsy Dániel lelkipásztort, aki nagyapja, néhai Gulácsy Lajos püspök nyomdokaiba lépve tölti be szülővárosában a tisztséget

Az evangélium befogadása nélkül nincs megtérés, nincs szabadulás

Az evangélium befogadása nélkül nincs megtérés, nincs szabadulás...

Laskoti Zoltán hét éve szolgál a Szőlősgyulai Református Egyházközségben kihelyezett, illetve beosztott lelkészként, meghívását/megválasztását követően pedig vasárnap sor került hivatalos beiktatására is.

Június 13-tól augusztus 8-ig minden vasárnap délután két órától különböző helyszíneken lesz utcai evangelizáció.

Jézussal nem csupán a templomban találkozhatunk, az örömüzenetet nem csak Isten házában lehet és kell hirdetni – ki kell azt vinni annak falain kívülre is. Ezt tartva szem előtt, a tiszaújlaki Barta Elemér utcai evangelizáció sorozatot szervez.

Taracközi Ferenc már több mint húsz éve van jelen a beregszászi református gyülekezet életében. Vezető lelkészként igazi közösségszervező munkát végez. Vallja: minden nap Isten áldásában élünk. Ismerjük meg őt!

Az istentiszteleten való részvételek melletti alkalmak gyakorlását segítheti majd elő annak a napokban ünnepélyes körülmények között felavatott teremnek az átadása, amelynek felújítása a Badalói Református Gyülekezet adakozásából valósult meg.

A Beregszászon működő és műsoraival a kárpátaljai tömbmagyarság jelentős részét elérő Pulzus Rádió megalakulása és eddigi működése igazi sikertörténet.

A Beregszászon működő és műsoraival a kárpátaljai tömbmagyarság jelentős részét elérő Pulzus Rádió megalakulása és eddigi működése igazi sikertörténet.

A Szeretethíd olyan kezdeményezés, ami közelebb hozza az emberi szíveket és kezeket egymáshoz. 2009 óta létezik, a Magyar Református Szeretetszolgálat minden évben megszervezi az egész Kárpát-medencében.

Dercenben idén 28 fiatal tett bizonyságot Isten és a gyülekezet nyilvánossága előtt Krisztus mellett hozott személyes döntésükről.

A keresztyén egyház ma ünnepli Jézus mennybemenetelét. A református egyházban régi hagyomány, hogy ilyenkor tartják a konfirmációt, bár az utóbbi időben egyre több gyülekezet – a munkaszüneti nap miatt – az ezt követő vasárnap fogadja ünnepélyes keretek között tagjai sorába a hitüket nyilvánosan megvalló fiatalokat.

Az anyaország biztatását is tolmácsolta Jakab István, a magyar országgyűlés alelnöke a gyülekezet felé.

A Magyarok Kenyere fővédnöke május első vasárnapján Lengyel Zoltánnal és Szilágyi Mátyás főkonzullal Mezőváriba látogatott el, hogy ott részt vegyenek a református istentiszteleten.

Koronavírus: Balog Zoltán önkéntes munkára kéri a reformátusokat
Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke arra kérte a reformátusokat, hogy vállaljanak önkéntes munkát a kórházakban
A lelkészi hivatást nem mi választjuk magunknak, hanem az Úr elhív minket erre a szolgálatra.

Egy gyermek Isten ajándéka. Vannak, akiknek nem adatik meg ez az áldás, de a többségnek igen. Elszomorító, hogy akadnak olyan anyák is, akik olykor a nem megfelelő anyagi körülményeik miatt, talán nemtörődömségből ott hagyják gyermekeiket az egészségügyi intézményben…

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke

„Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében.

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvéti ünnepi istentiszteletet tart a Budapest - Hold utcai Református Egyházközség templomában 2021. április 3-én. A koronavírus-járvány miatt hívek részvétele nélkül tartott istentisztelet a Duna World tévécsatornán látható április 4-én délelőtt. MTI/Koszticsák Szilárd

A feltámadt Jézus újra és újra azt üzeni, "ne félj, előtted megyek!" - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnap.

Balog Zoltán: idén mélyebben átélhetjük a kétségbeesést, de az új élet reményét is

Balog Zoltán hangsúlyozta: Jézus Krisztus feltámadásának valósága újra és újra időszerű üzenetet hordoz, mert most is "új kezdetre, feltámadásra várunk".

A beregardói Kovács Szintia aktívan részt vesz az ifjúsági munkában, és segédkántorként tevékenykedik a helyi református gyülekezetben. Fotó: Kovács Erzsébet

„Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok!” (Jer 1, 8). „Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben.” (1Tim 4, 12)

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke (b) és Ablonczy Tamás lelkipásztor úrvacsorát vesz az ünnepi istentiszteleten karácsony első napján Budapesten, a Budahegyvidéki Református Templomban 2020. december 25-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Isten Jézus Krisztusban támasztott világosságot, dicsősége felragyogtatására - mondta a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsonyi igehirdetésében pénteken.

„Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben.” (János 12, 46)

„Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben.” (János 12, 46)

Karácsonyváró ünnepség a hetyeni Élimben

Karácsonyváró ünnepség a hetyeni Élimben

Jótékonysági élelmiszergyűjtés Tiszaújlakon

Jótékonysági élelmiszergyűjtés Tiszaújlakon