Jubileumi nőszövetségi konferencia Debrecenben
Jubileumi nőszövetségi konferencia Debrecenben - Hit, szeretet, áldás, békesség.  Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet
Jubileumi nőszövetségi konferencia Debrecenben - Hit, szeretet, áldás, békesség. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

A Tiszántúli Református Egyházkerületi Nőszövetség immáron harmincadik egyházkerületi konferenciáját szervezte meg június 28-án, amelyre az egyházkerületi nőszövetségek küldöttségei mellett érkeztek az elszakított régiókból is. Így képviseltették magukat a királyhágómelléki, a felvidéki és a kárpátaljai nemzetrész református nőszövetségei is. Olyan asszonyok, anyák, nagymamák, akik a mindennapi munka és a háztartás vezetése mellett aktívan részt vesznek a közösségük életében is.

Hirdetés

Az alkalomnak a Debreceni Nagytemplom adott otthont. A nőszövetségi zászlók bevonulását követően Fekete Károly, az egyházkerület püspöke köszöntötte az egybegyűlteket, aki a Szentírás szavaival (Zsoltárok 121) bátorított – a kárpátaljaiakat kiemelten –, hogy az Úr mindenkor védelmez és megőriz bennünket, mi pedig mindnyájan legyünk a békesség nagykövetei.

Jubileumi nőszövetségi konferencia Debrecenben - Hit, szeretet, áldás, békesség.  Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet
Jubileumi nőszövetségi konferencia Debrecenben - Hit, szeretet, áldás, békesség.  Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet

Az igét ezúttal a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke hirdette. Harangozó László arra hívta fel a figyelmet: Jézus, ahogy meglátta a meggörnyedt asszonyt és megszabadította betegségétől (Lk 13, 10–17), úgy látja a mi terheinket, gondjainkat is. De ha elé visszük azokat, minket is megszabadít. Hisz Isten annyira szeret bennünket, annyira értékesek vagyunk számára, hogy fiát adta érettünk. „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Pt 5–7) – bátorított az igehirdető.

Hasonlóképpen bátorított az egyházkerületi nőszövetség elnöke, aki Pál filippiekhez írott tanácsát helyezte a hallgatóság szívére: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban”. Dr. Gaál Botondné dr. Czeglédy Mária a továbbiakban az elmúlt harminc év legemlékezetesebb eseményeit elevenítette fel. Oláh István pedig, az alkalomnak otthont adó Nagytemplom elnök lelkésze a nőszövetségi szolgálat áldásairól szólt.

Hirdetés

Jubileumi nőszövetségi konferencia Debrecenben - Hit, szeretet, áldás, békesség.  Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet
Jubileumi nőszövetségi konferencia Debrecenben - Hit, szeretet, áldás, békesség.  Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet

Kárpátaljáról mindhárom egyházmegye nőszövetsége képviseltette magát. A Máramaros-Ugocsából érkezőket Zán-Schram Ibolya elnök és Mecséri Mónika titkár, az Ungi Egyházmegyéből érkezőket Kolozsy Judit elnök, a Beregi Egyházmegye küldöttségét pedig Jakab Krisztina elnök vezette, aki mindannyiuk nevében köszöntötte a konferencia résztvevőit. Abbéli örömének adott hangot, hogy a 30. Tiszántúli Nőszövetségi Konferencián, a Debreceni Nagytemplomban, az egy tőről fakadó gyökereinket szimbolizálva itt állhatnak a szétválasztott területek (Tiszántúl, Királyhágómellék és Kárpátalja) nőszövetségeinek zászlai is. Az elszakítottság fájó érzés, mondta, de nem azért vagyunk ma sem együtt, hogy a múlt idézgetésével szomorítsuk egymást, hanem hogy a jelen zűrzavarában is megtaláljuk Krisztusunk áldó hatalmát, oltalmát és az egymás hite általi megerősödést, vigasztalást, hangsúlyozta Jakab Krisztina. Hatalmasabb a mi Istenünk minden megfélemlíteni akaró földi hatalomnál, ezt nem szabad felednünk egy pillanatra sem, és arra vagyunk hivatottak, hogy ezt át is adjuk, el is mondjuk mindenkinek, aki még retteg a jövő bizonytalansága miatt, mondta, utalva a kárpátaljai bizonytalan mindennapokra is. „Tud az Úr áldást, békét, egyetértést, boldog hétköznapokat adni, hisz nem rövidült meg karja, mellyel Ábrahámot, Jákóbot vagy Dávidot áldotta, de az áldást tőle kell kérni és várni. Hittel és kitartó imádsággal! A baj az, hogy jobban bízunk választásokban, emberi uralkodók leváltásában, mint a buzgó, meg nem szűnő imádságban a hűséges Isten felé. Ma, ezen az ünnepen, ahol Krisztus testének tagjaiként együtt léptünk az Úr házába, hadd kérjek meg mindenkit, hogy ne lankadjunk el az imádságban, az Úr magasztalásában, a neki való szolgálatban és az egymás felé szeretettel való odafordulásban. Ne tekintsünk másra, csak a minket hívó, hozzánk érthetően, tisztán szóló Jézusra!” – intett az elnök asszony.

Jubileumi nőszövetségi konferencia Debrecenben - Hit, szeretet, áldás, békesség.  Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet
Jubileumi nőszövetségi konferencia Debrecenben - Hit, szeretet, áldás, békesség.  Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet

A továbbiakban a többi elszakított nemzetrész nőszövetségeinek elnökei köszöntötték a résztvevőket, majd előadásokat hallhattunk a Drávaszögben megélt hitről, a drávaszögi református asszonyok közösségépítő szolgálatáról, a Szerednyén született és Dobóruszkán eltemetett egri védő, Dobó István feleségének, Lekcsei Sulyok Sárának a szolgálatáról, és megismerhettük a hittel felújított borsi Rákóczi-kastély, a bonyhai Bethlen-kastély történetét, illetve a Zsindelyné Tüdős Klára-házat. Sor került emellett a jubiláló nőszövetségek köszöntésére, illetve újabb zászlószentelésre is.

A résztvevők kulturális élményekben is részesültek: Oláh Anita hárfaművész kelta dallamokat szólaltatott meg, Vad Péter nagytemplomi kántor pedig orgonajátékával tette igazán felemelővé az alkalmat. Számunkra, kárpátaljaiak számára különösen kedves volt az Ivaskovics József vezette Credo együttes szolgálata, akik ezúttal is szívet-lelket melengető megzenésített versekben, énekekben vallottak hitről, szeretetről, a szülőföldhöz való ragaszkodásról, az anyanyelv, a templom és iskola megőrzésének fontosságáról. „Hol hit, ott szeretet, hol szeretet, ott áldás, hol áldás, ott Isten, hol Isten, ott szükség nincsen” – énekelte hittel a közönség a záróéneket a művészekkel együtt.

Jubileumi nőszövetségi konferencia Debrecenben - Hit, szeretet, áldás, békesség.  Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet
Jubileumi nőszövetségi konferencia Debrecenben - Hit, szeretet, áldás, békesség.  Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet

A jubileumi találkozó – melynek mottójául a szervezők az Efézusi levél egyik gondolatát  választották: „…igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével” – a Királyhágómellékről érkezett Nagy Erika imádságával, illetve a kárpátaljai reformátusok himnuszává vált „Mindig velem, Uram, mindig velem” kezdetű ének eléneklésével ért véget.

Marton Erzsébet


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek