Újabb két embernél igazolt majomhimlő-fertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK)
Anatolij Poloszkov, a Megyei Államigazgatás vezetője kijelentette, hogy Kárpátalján ezentúl a koronavírus terjedésétől függően vezetnek be korlátozásokat
Az Egészségügyi Minisztérium a 100 főnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalatok kollektív Covid-19 elleni beoltását fontolgatja - közli Viktor Ljasko
Folytatta riportsorozatát az M1, amelyben hétről-hétre olyanok mesélik el történetüket, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen
A világon 136 046 262 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 936 364, a gyógyultaké 77 419 352
A brit kormány által kidolgozott részletes nyitási menetrendnek megfelelően hétfőtől minden bolt kinyithat Angliában, és vendégeket fogadhatnak
Hétfőn nulla órakor Csehországban megszűnt a koronavírus-járvány miatt tavaly október elejétől tartó szükségállapot, a járvány terjedésének enyhülése miatt
Ukrajnában azok a régiók, amelyek elsőként kerültek szigorú karanténba, elsőként lépnek majd ki a lezárásból – fejtette ki véleményét Viktor Szegyuk
Brazíliában újabb rekordot döntött a koronavírus egy nap alatt regisztrált halálos áldozatainak száma az egészségügyi minisztérium közlése szerint
Egy 14 éves lány volt a koronavírus legfiatalabb áldozata az elmúlt 24 órában Magyarországon – derül ki a kormányzati tájékoztató oldal adataiból
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter a Pravo na vladu című műsorban kijelentette, hogy 7-10 napig naponta akár 25-30 ezer koronavírusos beteg lehet
Továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, csütörtökön ismét csaknem húszezer új beteget jegyeztek fel
Meghalt 285, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 7325 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést az országban
A világon 133 808 161 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 901 072, 76 047 424-en meggyógyultak
Ukrajnában eddig öten kapták meg a Covid-19 elleni vakcina mindkét dózisát, míg az első oltást már több mint 352 ezer személy vette fel
Ukrajnában csütörtökre megint jelentősen megugrott a koronavírusos fertőzöttek száma, egy nap alatt csaknem húszezer új beteget regisztráltak
Anatolis Poloszkov, Kárpátalja kormányzója bejelentette, hogy ma, április a járványhelyzet mutatói szerint régiónk elérte a narancssárga karanténzóna szintjét
Meghalt 272, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4814 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést az országban
A világon 132 975 654 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 886 573, 75 591 567-en meggyógyultak
Ukrajnában április 7-i adatok szerint 15 415 ember fertőződött meg. Ezzel a mutatóval hazánk 24 órán belül az élre került az új covid-fertőzési esetek terén
Ukrajna mostanáig 24 millió dózis különböző, koronavírus elleni vakcinára kötött szállítási szerződést - közölte Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter
Makszim Sztepanov, az Egészségügyi Minisztérium vezetője szerint havi 6 millió oltást kell végezni Ukrajnában, hogy 2022-ig az ukránok 70%-a védve legyen
Brazíliában a tárca 4195 új halottat jelentett be és további 86 979 igazolt fertőzést. A keddi adatokkal együtt a járvány halálos áldozatainak a száma 336 947
Indiában hétfőn 103 558 új koronavírus fertőzöttet regisztráltak, ezzel az ország az USA mellett a második, ahol a napi új esetszám meghaladta a százezret
Ukrajnában szerdára tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, csaknem 15 és fél ezer új beteget regisztráltak, csaknem 500 beteg halt meg
Az ukránok számára szükséges covid-oltások megvásárlásához további 6,5 milliárd hrivnyára van szükség - jelentette be Makszim Sztepanov
Az oltóanyag-szállítások felgyorsulásának köszönhetően jó esély van arra, hogy késő nyárra már kialakul a koronavírus elleni közösségi immunitás az EU-ban
Mivel a koronavírus örökítőanyagának koncentrációjában országosan stagnáló tendencia figyelhető meg, hamarosan elérünk a harmadik hullám tetejére
Már zajlanak a kísérletek, így a közeljövőben elérhető lesz olyan vakcina is, amellyel beolthatók a kiskorúak is - jelentette ki Szlávik János
Meghalt 311, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1933 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést az országban
Ukrajna kedden megkötötte a szerződést tízmillió dózis, koronavírus elleni, vakcina szállításáról a Pfizer vállalattal - jelentette be Volodimir Zelenszkij