Ukrajnában eddig öten kapták meg a Covid-19 elleni vakcina mindkét dózisát, míg az első oltást már több mint 352 ezer személy vette fel – adta hírül pénteken az rbc.ua hírportál a kormány honlapjára hivatkozva.
Az Egészségügyi Minisztérium által közölt információ szerint az országos vakcináció csütörtöki állásának megfelelően
országosan 352 142 fő kapta meg a koronavírus elleni védőoltás első dózisát,
míg a vakcina mindkét adagját összesen 5 ember vette fel - írja a Karpat.in.ua.
Ukrajnában csütörtökön több mint 19 ezer új Covid-19 fertőzést regisztráltak. Kórházba több mint 5 ezren kerültek, 419-en pedig meghaltak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.