Közel van a harmadik hullám teteje Magyarországon

MTI

 / Közélet

Mivel a koronavírus örökítőanyagának koncentrációjában országosan stagnáló tendencia figyelhető meg, hamarosan elérünk a harmadik hullám tetejére – mondta a Magyar Nemzenek Pándics Tamás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) közegészségügyi laboratóriumi főosztályának vezetője, aki arról is beszélt, hogy a tavaly májusban indult szennyvízvizsgálatokhoz saját innovációra is szükség volt.

Hirdetés

Pándics Tamás a szennyvízvizsgálat jelentőségét hangsúlyozva arról beszélt, hogy ez a fajta diagnosztika széles körű képet ad, mert nem egy statisztikailag összeállított, hanem valós, a lakosságot reprezentáló mintával dolgoznak - írja az MTI.

„Magyarországon a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben fellelhető mennyiségét négymillió embertől származó mintából mérjük,

ami bőségesen elegendő ahhoz, hogy követni tudjuk a járványügyi folyamatokat”

– emelte ki a szakértő a Magyar Nemzet szerdai cikkében.

Hozzátette, hogy ezeket az információkat az NNK honlapján rendszeresen közzéteszik.

A mintavételi helyek kiválasztásánál az volt a fő szempont, hogy a lakosság minél nagyobb részét és az ország minden földrajzi területét reprezentálják.

Így esett a választás a megyeszékhelyekre, a Budapest teljes területét és az agglomeráció egy részét ellátó három szennyvíztelepre, valamint öt további agglomerációs településre (Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi, Százhalombatta), amelyek szennyvizét egyesített mintaként vizsgálják.

Pándics Tamás beszélt arról is, hogy az NNK közegészségügyi laboratóriumában tavaly májusban indult vizsgálatok során nem magát a kórokozót, hanem annak örökítőanyagát (RNS-ét) mutatják ki, ehhez azonban saját fejlesztésre volt szükség, ugyanis a légúti vírusok örökítőanyagát szennyvízből korábban sem Magyarországon, sem máshol nem vizsgálták még.

Az innovációra azért volt szükség, mert a tömeges megbetegedések megjelenésekor a diagnosztikához nélkülözhetetlen egyes eszközök, alapanyagok világszerte hiánycikké váltak.

Mint fogalmazott, a PCR-alapú tesztek és a szennyvízvizsgálat egymással karöltve működik. Jelenleg öt-hat nappal előre tudjuk jelezni a járványhelyzetben várhatóan bekövetkező változásokat, ez az időtartam pedig lehetőséget ad mind a hatóságok, mind a lakosság felkészítésére, valamint az eredmények a döntéshozók támogatását is szolgálják.

A szakember kitért rá, hogy a legújabb vizsgálatok eredményei szerint a koronavírus örökítőanyagának koncentrációjában országosan stagnáló, illetve enyhén mérséklődő tendencia figyelhető meg, ami azt mutatja, hogy hamarosan elérünk a harmadik hullám tetejére.

Szerinte a magyarországi oltási program, illetve a korlátozó intézkedések hatékonyak, ezek eredménye,

hogy a napi új esetszámokban érdemi emelkedést várhatóan már nem fogunk tapasztalni.

Pándics Tamás kijelentette: a vizsgálatokat mindaddig folytatni fogják, amíg a koronavírus-járvány jelen van hazánkban, a módszert pedig ezt követően is megtartják, a jövőben például az influenzajárványok előrejelzésére hasznosítják majd.

Arról is beszélt, hogy a világban sok helyen monitorozzák tudományos érdeklődésből a szennyvizet, hazánkon kívül azonban Európában mindössze néhány államban, például Németországban, Nagy-Britanniában, Hollandiában és Finnországban történik ilyen szisztematikus, rendszeres és előjelzésre használt mintavételezés.

A módszer működéséről és hatékonyságáról az Egészségügyi Világszervezet felkérésére nemzetközi szakmai fórumokon rendszeresen beszámolunk – hangsúlyozta a tudós, aki a WHO európai környezet és egészség bizottságát is vezeti.

Tájékoztatása szerint hosszú távon mind az Európai Unió, mind a WHO kiemelkedően fontos feladatként jelölte meg a szennyvízalapú vizsgálatokat, az unió pedig harmonizációs folyamatot indított azért,

hogy a tagállamok egymással összehasonlítható módszerekkel dolgozzanak.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.