Már zajlanak a kísérletek, így a közeljövőben elérhető lesz olyan vakcina is, amellyel beolthatók a kiskorúak is. Szlávik János elmondta, egyelőre viszont nincs arra vonatkozó információjuk, hogy a gyerekek beoltása szükséges lesz-e ahhoz, hogy a járványt végérvényesen megszüntessék.
A húsvéti hosszú hétvégén is folyamatosan oltották a vakcinára regisztráltakat. Ennek ellenére azonban a napi új esetszámok továbbra is elég magasak - írja a Hirado.
Az elmúlt napon is 1890 új fertőzöttet regisztráltak, és elhunyt 170, többségében idős, krónikus beteg.
A húsvéti ünnepek alatt csökkent az új esetek száma, de ez nem jelentheti azt, hogy hátradőlhetünk.
Várhatóan ez a hét mutathatja meg, merre halad majd a járvány – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Hozzátette, a Dél-pesti Centrumkórházban, csak úgy, mint az ország szinte összes koronavírusos beteget kezelő kórházában, folyamatosan magas a terhelés az intenzív osztályon és az infektológiai fekvőbeteg osztályon.
Sajnos folyamatosan érkeznek a megfertőződtek, sokszor fiatal krónikus betegségben szenvedők is, hiszen a brit mutáns jellemzője, hogy a fiataloknál is sokkal súlyosabb tüneteket okoz.
Éppen ezért itt az ideje, hogy aki még nem regisztrált a vakcinainfo.gov.hu honlapon az oltásra, az mihamarabb megtegye.
Ez azért is fontos, mivel a jelenleg is forgalomban lévő vakcinák a különböző mutánsok ellen is hatékonyak, illetve a vakcinák beadásával a mutációs rátát is csökkenteni lehet,
meg lehet akadályozni az újabb mutációk kialakulását és elterjedését – hangsúlyozta.
Hozzátette, eleinte úgy tűnt, hogy a brit mutáns csak annyiban tér el a tavaly tavasszal kialakult vírustörzstől, hogy gyorsabban terjed emberről emberre, de sajnos később kiderült, hogy súlyosabb tüneteket vált ki a megfertőződötteknél, és sokkal többen hallnak bele a fertőzésbe.
Az azonban egyáltalán nem meglepő, főleg az RNS vírusok esetében, hogy ennyi fajta mutáns alakul ki. A jó hír viszont az, hogy több olyan védőoltás is, ami még kísérleti fázisban van, pont a vírus folyamatosan mutálódó területére fókuszál. Így a közeljövőben olyan vakcinák is lesznek, amelyek mindenféle mutációval szemben hatékonyak.
Ennek köszönhetően kijelenthető, hogy a vakcinák fogják megnyerni a csatát a vírussal szemben.
Kitért arra is, hogy bár tavaly tavasszal úgy gondolták, a járvány megszüntetéséhez elegendő lesz a lakosság 50–60 százalékának beoltása, a brit vírusmutáció megjelenése után azonban már ez nem elégséges, most már csak akkor dőlhetünk hátra, ha a lakosság 70–80 százalék megkapta a védőoltást.
Fontos kiemelni, hogy egyelőre nem tudni, hogy ebbe a 70–80 százalékba a gyerekek beletartoznak-e.
Az már biztos, hogy a gyerekek számára is lesz biztonságos vakcina, hiszen már zajlanak is az ehhez szükséges kísérletek. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a kiskorúak beoltása is szükséges lesz-e a járvány megfékezéséhez.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.