Turulmadarat ábrázoló szobor a Munkácsi várban

Potápi Árpád János sajnálatosnak nevezte, hogy egy háború kellős közepén Munkács város vezetése számára az a legfontosabb, hogy lebontsa a helyi, valamint a kárpátaljai magyarság egyik kiemelt jelképének számító műemléket.

Turulmadarat ábrázoló szobor a Munkácsi várban

A döntés a turul madárnak az ukrán címerre történő kicseréléséről a városi tanács végrehajtó bizottságának csütörtöki ülésén született.

Ökumenikus istentisztelet és koszorúzás Huszton. Fotó: Kovács Elemér

A tavalyi alkalmon a helybeliek és a környező településekről ide látogató vendégek együtt imádkoztak a vidék, egész Ukrajna felvirágzása érdekében.

Egy vérből vagyunk - Jótékonysági rendezvény Kiskőrösön  MTI/Ujvári Sándor

Hangsúlyozta: a kezdeményezés egyrészt a véradást népszerűsíti, másrészt az egészséges életmódra nevelést.

Potápi: a magyar kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy mindenki megőrizhesse magyarságát

Jelenleg 15 715 magyar elsős van a határon túli magyarság soraiban a Kárpát-medencében.

Összetartozunk gála Kolozsváron

Fergeteges sikert aratott a Budapesti Operettszínház ünnepi műsora

Szent István-napi ünnepség Salánkon

A magyarság államalapító királyát méltató ünnepséget immáron negyedik alkalommal szervezte meg a közösség.

Augusztus 20. - Állami díjakat adott át az ünnep alkalmából Csák János miniszter

Augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a Népművészet mestere díjakat adott át Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter

Augusztus 20. - Meteorológiai szolgálat: zivatarok is befolyásolhatják az ünnepi programokat

Azt kérik, aki kilátogatna a rendezvényekre, kövesse nyomon az időjárás alakulását, a veszélyjelzéseket

Augusztus 20-án negyvenezer rakétát lőnek a magasba

Mától négy napon át folyamatosan lesznek programok az egész országban.

A Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara is fellép az OrgonaPont sorozatban

A Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Purcell Kórus is fellép augusztusban Budapesten, Szegeden és Szatmárnémetiben az OrgonaPont sorozatban

Potápi Árpád János: Élményként él bennünk a nemzeti összetartozás

A nemzeti összetartozást megerősítettük az elmúlt években, most már a legfontosabb jellemzője az, hogy élményként él bennünk – mondta Potápi Árpád János

Harmincadik alkalommal lesz Csángó Fesztivál Jászberényben

Augusztus 9. és 14. között harmincadik alkalommal rendezik meg a Csángó fesztivált Jászberényben.

Tart a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem gabonagyűjtő akció

A program lebonyolításában jelentős szerepet vállalnak a történelmi egyházak, az érdekvédelmi szervezetek és számos helyi civil kezdeményezés

Tusványos - Az ukrajnai háború hatásait és Európa jövőjét elemezték

Az ukrajnai háború hatásait, Európa jövőjét és a magyar nemzetpolitika eredményeit elemezték szerdán Tusnádfürdőn

Felhívás: Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem

A gyűjtés ez év június 29-én indul és a kárpátaljai búzaösszeöntő ünnepségre 2022. augusztus 13-án Nagydobronyban az Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon területén kerül sor

Potápi: újabb támogatást nyújt a kormány a kárpátaljai magyarságnak
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága idén is támogatásban részesíti a kárpátaljai magyarság különböző rétegeit a kárpátaljai szociális programcsomag keretében.
A békéért és nemzetünkért imádkozva Trianonra emlékeztek Badalóban

Badalóban gyülekezeti közösségben emlékeztek a több mint egy évszázaddal ezelőtti szomorú eseményre, illetve a nemzeti összetartozás napjára

Kövér László: Magyarország egy erős, demokratikus jogállamban érdekelt Ukrajna területén

A nemzeti kisebbségi jogok kérdését lelkiekben nem lehet félretenni, politikailag igen mondta - mondta Kövér László.

Kövér: az elmúlt száz év azt üzeni, hogy erősek és elpusztíthatatlanok vagyunk

Az, hogy az elmúlt száz évet túlélte a magyarság, azt mutatja, hogy erős, legyőzhetetlen, elpusztíthatatlan és szétzilálhatatlan - mondta Kövér László.

A lovas zarándoklaton részt vevő Potápi Árpád János az utóbbi évek legfontosabb eredményei közé sorolta a nemzeti összetartozás tudatának megerősítését.

A lovas zarándoklaton részt vevő Potápi Árpád János az utóbbi évek legfontosabb eredményei közé sorolta a nemzeti összetartozás tudatának megerősítését.

A Vereckei Honfoglalási Emlékmű várja az oda látogatókat

Magyarország Ungvári Főkonzulátus munkatársai a Vereckei-hágón jártak, ahol összeszedték a szemetet és rendbe tették az emlékmű környezetét

Potápi: a pünkösdi lovas zarándoklat a nemzeti összetartozás szimbóluma

A pünkösdi lovas zarándoklat nemcsak a székely-magyar lovas hagyományok felelevenítése, hanem a nemzeti összetartozás szimbóluma is

Szijjártó: minden magyar gyermeknek biztosítani kell az anyanyelvi képzést a Kárpát-medencében

A kormány célja, hogy egyetlen magyar gyermek se kerülhessen olyan méltatlan helyzetbe a Kárpát-medencében, hogy ne tudjon anyanyelvű óvodai vagy iskolai képzésben részesülni

Szili Katalin szerint kollektív jogok nélkül csak asszimilációt jelent az erdélyi magyar közösség romániai integrációja.

Szili Katalin szerint kollektív jogok nélkül csak asszimilációt jelent az erdélyi magyar közösség romániai integrációja.

A folytonos és kiszámítható nemzetpolitika a külhoni magyarság megmaradásának biztosítéka - hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Fiuméban (Rijeka), a Választások után, kihívások előtt - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia címmel tartott tanácskozáson.

A folytonos és kiszámítható nemzetpolitika a külhoni magyarság megmaradásának biztosítéka - hangsúlyozta Potápi Árpád János.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tart Budapesten, a D50 Kulturális Központban 2022. április 27-én. Kétmilliárd forintos támogatást nyertek el külhoni magyar szervezetek a Nemzeti Újrakezdés Program 2022 két pályázati kiírásában, ebből 2372 projekt és cél valósul meg. MTI/Balogh Zoltán

Kétmilliárd forintos támogatást nyertek el külhoni magyar szervezetek a Nemzeti Újrakezdés Program 2022 két pályázati kiírásában, ebből 2372 projekt és cél valósul meg - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

A Magyar Református Szeretetszolgálat 38 millió forint értékű vetőmaggal segít tízezer kárpátaljai családot a Remény Magjai program keretében.

A Magyar Református Szeretetszolgálat 38 millió forint értékű vetőmaggal segít tízezer kárpátaljai családot a Remény Magjai program keretében.

Gondoskodó közösség-díjat kapott Orosz Ildikó

Gondoskodó közösség-díjat kapott Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, az elismerést Lévai Anikó, a Jövőt építünk pályázat ötletgazdája adta át

Sors-kanyar - Történelem drámában, táncban

A Hagyományok Háza ad otthont március 29-én az Udvari Kamaraszínház Sors-kanyar című drámájának