A Hagyományok Háza ad otthont március 29-én az Udvari Kamaraszínház Sors-kanyar című drámájának. A délvidéki gyökerű társulat a magyar történelem egyik sorsfordító időszakát dolgozza fel.
A Sors-kanyar című dráma mondanivalója – Szigeti Réka dramaturg és Kálló Béla rendezői elképzeléseinek megfelelően –, hogy az emlékek elől nincs menekvés.
Ez a gondolat a helyszínek és idősíkok váltakozása közepette a legkülönbözőbb formákban tér vissza.
Az átélteket a szereplők, Lajtos Árpád katonatiszt (Mészáros Gábor) és Dajka Margit színésznő (Stelly Zsófia) csak együtt, kettesben tudják megfelelően értelmezni és feldolgozni, ezért a halál, azaz csupán egyikük halála nem hozhat feloldozást.
A művésznőt megkörnyékező végzet rémképei folyamatosan egybemosódnak a doni magyar katonák kataklizmájával. Margit nélkül a továbbiakban már Árpád sem viselheti el az átélt szörnyűségeket, az előadás hátterében újra és újra megjelenő szenvedést, valamint a részleteiben és rémítő hanghatásaiban is felidézett urivi csata kísértő rettenetét. Ahogy megismerkedésük, úgy végső elválásuk is a Don-kanyarhoz, az ő Sors-kanyarukhoz kötődik.
Kérdéses lehet mindezért, hogy Lajtos imáiban a kérteknek megfelelően mindez értelmet nyer-e abban, hogy a történtek szerettei hazája, valamint a rábízottak javára és boldogulására szolgálnak.
E kérdésre a választ az előadás nézője csupán saját lelkében adhatja meg.
„A Sors-kanyar című darabban a tánc is fontos szerepet kap – teszi hozzá Varga Tamás, a társulat művészeti titkára. – A vajdasági vezető néptáncosok, délvidéki táncmotívumokkal a katonákat személyesítik meg, így a folytonos mozgás, a koreográfia kiegészíti az előadást.”
Dr. Csermák Zoltán
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.