Bemutatták a Kárpátalja mozgásban című társadalompolitikai kötetet Ungváron
Ungváron bemutatták a Kárpátalja mozgásban: társadalmi változások és interetnikus viszonyok az Euromajdan után c. kötetet
Magyar Orvosok és Egészségügyi Dolgozók világtalálkozója

2021. augusztus 26-tól 28-ig került megrendezésre a Magyar Orvosok és Egészségügyi Dolgozók I. Világtalálkozójára (MOVT 2021)

Felhívás: VIII. TURUL EXPO!

A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége 2021. szeptember 10-12-én szervezi meg a VIII. Turul Expo-t

Népünnepély Nagydobronyban

A Nagydobronyban vasárnap megtartott falunapnak talán korábban soha ennyi látogatója nem volt, mint most

Csapatépítés az összetartozás jegyében - Újra együtt a hálósok

A kárpátaljai Háló Egyesület augusztus 28-án tartotta meg ifjúsági és felnőtt csapatépítő napját Benében, a Borzsa folyó partján

Lekvárfőző fesztivál és vásár Mezőgecsében

Mezőgecsében megtartották a XI. Lekvárfőző fesztivált

Spenik Sándor: „Az állam legfőbb gazdagsága – nem a területei, hanem a polgárai”

A magyar nemzetiségű Spenik Sándor az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének igazgatója

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségével tartott egyeztetés után sajtótájékoztatót tart Ungváron 2021. augusztus 27-én. MTI/KKM/Tass Blanka

Kárpátalja megyeszékhelyén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségével és a megye vezetőivel tárgyalt Magyar Levente.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Kairat Abdrahmanov, az EBESZ kisebbségi főbiztosa a megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. augusztus 26-án. MTI/Soós Lajos
Szijjártó Péter kiemelte, Ukrajnában jelenleg is rendkívül komoly kihívásokkal néz szembe a magyar közösség.
Felhívás: Balatonföldvári találkozó

A Kárpátaljai Szövetség ez évben is meghívja tagjait és vendégeit a kárpátaljaiak hagyományos balatonföldvári találkozójára, amelynek ideje 2021. szeptember 3–5.

Szilágyi Péter: a Határtalanul! vetélkedő célja a nemzetről szóló tudás továbbadása
A nemzetről szóló tudás továbbadását nevezte a Határtalanul! vetélkedő és az azt záró Honfoglaló tábor fő céljának Szilágyi Péter
Államalapító Szent István királyra emlékeztek Tiszacsomán

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Görögkatolikus Egyházmegye közös szervezésében rendezett eseménysorozaton több százan ünnepeltek együtt.

"Az emberi természetbe van kódolva az, hogy az ember jelet hagyjon maga mögött, s mi akkor hagyunk igazán jelet magunk mögött, ha majd az ezekbe az óvodákba járó gyermekek gyermekei és azok gyermekei is magyarul fognak álmodni" - emelte ki beszédében Grezsa István. Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

A magyar óvodákba járó gyermekek unokái is magyarul fognak álmodni - jelentette ki Grezsa István.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos beszédet mond az Otthonról Haza! elnevezésű program határon átívelő kerékpáros túrája résztvevőinek fogadásán a fővárosi Olimpiai Parkban 2021. augusztus 20-án. Az Otthonról Haza! rendezvénysorozat célja, hogy aktív turisztikai programokon keresztül kösse össze a határon innen és túl élő magyarokat. Az eredeti rendezvénysorozatot 2020-ban, a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján, a Nemzeti Összetartozás Évében tartották volna meg,

Budapestre, az Olimpiai Parkba érkeztek az Otthonról Haza elnevezésű program határon átívelő kerékpáros túrárjának résztvevői pénteken, az állami ünnepen.

Magyar állami kitüntetésekben részesültek földijeink

Augusztus 20-án a beregardói Perényi Kultúrkúriában magyar állami kitüntetéseket vehettek át földijeink

Szoboravatás és megemlékezés Mezőkaszonyban

Augusztus 20-án Mezőkaszonyban a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet szervezésében felavatták Szent István király mellszobrát

Hősök útja – Hét döntés, amely megváltoztatta a magyar történelmet
Nemzeti ünnepünk alkalmából a Hadtörténeti Múzeum és a Magyar Honvédség hagyományőrzői a budavári Tóth Árpád sétányon rendhagyó szabadtéri rendezvényen idézik fel a magyar históra hét hősének sorsfordító tettét
Ma kezdődik a több napon át tartó Szent István-napi fesztivál
Csütörtökön megkezdődik minden idők legnagyobb szabású, több napon át tartó Szent István-napi fesztiválja
Idén a Carmina Buranával készül az Opera Beregszászra
Carl Orff Carmina Burana című művét adja elő vasárnap Kárpátalján a Magyar Állami Operaház, az előadáson való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött
Az államalapításra emlékeztek Beregszászon

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány – Szent István-naphoz közeledve – augusztus 16-án a Rákóczi Főiskolán színházi előadással, majd koszorúzással méltatta a magyar államalapítás ünnepét

Kárpátaljai búzaösszeöntés nyolcadszor

Augusztus 14-én nyolcadik alkalommal került összeöntésre a kárpátaljai gazdák által felajánlott, a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében összegyűjtött kenyérnek való

Orbán Viktor: Magyarországnak az olimpia megkérdőjelezhetetlen tradíció
A magyar a világ egyik legversenyképesebb nemzete – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök
A festői környezetben sorra kerülő seregszemlén Kárpátaljáról közel 40-en vettek részt, akik elsősorban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség különböző tisztségviselői közül kerültek ki.

A festői környezetben sorra kerülő seregszemlén Kárpátaljáról közel 40-en vettek részt, akik elsősorban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség különböző tisztségviselői közül kerültek ki.

Felhívás: Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem

A kárpátaljai búzaösszeöntő ünnepségre 2021. augusztus 14-én (szombaton) kerül sor a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban

Potápi: már előnyt jelent magyarnak lenni a Kárpát-medencében
Potápi hangsúlyozta, akkor lehetnek erősek a kárpát-medencei magyar közösségek, ha Magyarország gazdaságilag, morálisan és politikailag is erős
KurucFeszt, kilencedszer

A Pro Cultura Sucarpathica által immáron kilencedszer megrendezett KurucFeszten ötezren vettek részt

Bemutatták a Kárpátalja magyar szemmel című útikönyvet
Grezsa István úgy fogalmazott: a könyv bemutatja Kárpátalja történelmét, földrajzát, a különböző régiókat, a térség társadalmi viszonyait
A KMKSZ úgy vélekedett, Ukrajna alkotmánybírósága "politikai és nem jogi döntést hozott" azzal, hogy alkotmányosnak ítélte a nyelvtörvényként közismert jogszabályt.

Nyilatkozatban fejezte ki sajnálatát a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) pénteken amiatt, hogy az ukrán alkotmánybíróság alkotmányosnak ítélte az ukrán mint államnyelv működéséről szóló jogszabályt.

Potápi: a nemzetpolitika kulcsfontosságú szereplői a Kárpát-medencei magyar vállalkozók
A gazdaságfejlesztési program először a Vajdaságban, majd Kárpátalján, a Felvidéken és a többi térségben indult el - közölte a nemzetpolitikáért felelős államtitkár