Nem engedték be Ukrajnába a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnökét
Forró Krisztánt, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökét meg nem nevezett okok miatt 2023 októberéig tiltólistára tett az ukrán hatóság
Őrtüzekkel, gyertyákkal ünnepelték Székelyföld autonómiájának napját
Őrtüzek, gyertyák gyújtásával ünnepelték vasárnap este Erdélyben Székelyföld autonómiájának napját
Szili Katalin, a Kárpát-medencei autonómiatörekvések egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott előadás tart a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének budapesti közgyűlésén 2021. október 30-án. MTI/Bruzák Noémi

A nemzeti kisebbségek ügye nem belügy, hanem európai ügy - jelentette ki az autonómiaügyekkel foglalkozó miniszterelnöki megbízott szombaton Budapesten.

Testvértelepülések találkozója Rákosmentén
A találkozó során lehetőség nyílt megújítani Csonkapapi és Rákosmente között a testvér-települési kapcsolatot
Orbán Viktor: „Aki eddig belénk harapott, annak belénk is tört a foga”
Orbán Viktor miniszterelnök az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából, a budapesti Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán mondott beszédet
’56-os megemlékezés, színházi előadás Ungváron

Az elmúlt hétvégén az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezett a világ magyarsága

Vári Fábián László: Nem méltó Európához, amit a kárpátaljai magyarokkal tesznek
A badacsonytomaji konferenciára Vári ­Fábián ­László az Együtt főszerkesztőjeként érkezett
Menczer: ha a kormány nem áll ki a külhoni magyarokért, akkor senki nem fog
Menczer Tamás közölte: a kormány mindig a párbeszéd pártján áll a szomszédos országokkal
Új lendületet kaphat a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Minority Safepack és a nemzeti régiók polgári kezdeményezése azzal, hogy Magyarország adja a V4-ek és az Európa Tanács elnökségét - mondta Szili Katalin

Új lendületet kaphat a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Minority Safepack és a nemzeti régiók polgári kezdeményezése azzal, hogy Magyarország adja a V4-ek és az Európa Tanács elnökségét.

Magyarország kormánya össznemzetben gondolkodik, amikor döntéseket hoz - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Magyarország kormánya össznemzetben gondolkodik, amikor döntéseket hoz - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

 Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülésén az Országház Felsőházi termében 2021. október 15-én. Mellette Kövér László, az Országgyűlés elnöke (j2), Veress László, a házelnök kabinetfőnöke (j3) és Sárdi Péter, az Országgyűlés Külügyi Hivatalának vezetője (j). MTI/Soós Lajos

Az EU sokszínűségben is megjelenő egységességének nélkülözhetetlen alapja a nemzeti önazonosság - írták.

Potápi: nem gyengültek a határon túli közösségek a járvány alatt
Határon túli közösségeink nem gyengültek meg a koronavírus-járvány alatt, hanem sok esetben megerősödtek - mondta Potápi Árpád János
Nagyszőlős: az aradi vértanúk emléknapján

A Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola kertjében a névadó szobra mellett tartottak megemlékezést

Huszt: Bethlen nap, nyolcadszor

Az elmúlt vasárnap Huszt főterén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Bethlen-nap

Perényi Zsigmondra és az aradi vértanúkra emlékeztek Beregardóban

Az 1848-49-es szabadságharc áldozataira október hatodikán, az aradi vértanúk kivégzésének napján emlékezik a magyarság szerte a nagyvilágban

Az aradi vértanúkra emlékeztek Kárpátalján
Kárpátalja magyarsága hagyományosan Nagyszőlősön tartott megemlékezést
Felhívás: Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében konferencia

A konferencia ideje: 2021. november 4-5-6.     

Az aradi vértanúkra emlékeztek Beregszászban
Október 6-a az aradi vértanúk napja
Borvidékek bemutatkozása Vásárosnaményban

Ezekben a hetekben a Vadászati és Természeti Világkiállítás és a hozzá kapcsolódó rendezvények zajlanak szerte Magyarországon

Forró Krisztián elmondta, hogy a Szövetség minden olyan szlovák párttal el tudja képzelni az együttműködést a jövőben, amely abban érdekelt, hogy sikeresek legyenek az ország polgárai, köztük az itt élő magyarok is.

Szövetség néven, három párt - a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd és az Összefogás - összeolvadásával létrejött az egységes felvidéki magyar párt.

Potápi: megjelentek a Határtalanul program idei pályázati kiírásai
A Határtalanul programban hetedikesek és középiskolások Kárpát-medencei tanulmányi kirándulását lehetővé tevő pályázat nyílt meg hétfőn
Orbán Viktor: Európa jövője a gyermekekben van
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy adott esetben a Gyurcsány-Bajnai-kormány által elvett teljes 13. havi nyugdíjat is visszakaphatják az érintettek jövőre
Potápi: magyarnak lenni nemcsak származás, hanem minőség kérdése is
Magyarnak lenni "nemcsak származás és vállalás kérdése, hanem minőség kérdése is" - jelentette ki Potápi Árpád János Pozsonyban
Garanyi József műveiből nyílt kiállítás a beregszászi konzulátuson

Garanyi József azok közé a neves beregszásziak közé tartozik, akik a XX. század második felében meghatározták a város szellemi életét

BercsényiFeszt az ungvári várban

Az ungvári várban immár negyedik alkalommal került megrendezésre a BercsényiFeszt

Folytatódik a határon túli szívbeteg gyerekeket segítő program
A program keretén belül Budapesten pedig öt-tíz kárpátaljai gyermek műtétjét tervezik
Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozó huszonhatodszor

Szeptember 19-én a beregszászi Barátság Stadionban sor került a 26. Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozóra

Jóváhagyták a Most-Híd küldöttjei azokat a dokumentumokat, amelyek lehetővé teszik a párt beolvadását az egységes felvidéki magyar pártba, amely a Szövetség nevet viseli majd.

Jóváhagyták a Most-Híd küldöttjei azokat a dokumentumokat, amelyek lehetővé teszik a párt beolvadását az egységes felvidéki magyar pártba, amely a Szövetség nevet viseli majd.

A magyar kormány a határon túli magyar családok boldogulását segíti, a szülőföldön maradást ösztönzi a kárpát-medencei magyar vállalkozások támogatásával - hangoztatta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár pénteken Marosvásárhelyen az első alkalommal megrendezett Erdélyi Gazdasági Fórum megnyitóján.

A magyar kormány a határon túli magyar családok boldogulását segíti, a szülőföldön maradást ösztönzi a kárpát-medencei magyar vállalkozások támogatásával - hangoztatta Potápi Árpád János.