Különleges kiadvánnyal gazdagodott a Szernyei Református Egyházközség.
XIV. Leó pápa Szűz Mária közbenjárását kérte a szeplőtelen fogantatás ünnepén.
November első napjai mindig különleges hangulatot hoznak Kárpátaljára.
Az imádság középpontjában a teremtett világ és a remény állt.
Pünkösd után fontos, hogy ne zárjuk be magunk után azt az ajtót, amin ki és be szeretne járni a Lélek.
Június 24-én elindul az első zarándoktábor: 226 diák és vezető 111 kilométert gyalogol a Börzsöny és Cserhát-hegység településein és erdein keresztül Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyre.
Ferenc pápa hangüzenetével kezdődött a rózsafüzér-imádság a Szent Péter téren csütörtök este, az egyházfő megköszönte mindazoknak, akik érte imádkoznak.
Anyák napja előestéjén nőszövetségi csendesdélutánra jöttek össze Beregsomban a tóháti református gyülekezetek asszonyai.
A Hamász elleni háborúról is szóltak beszédükben az izraeli állam- és kormányfők a holokauszt emléknap vasárnapi nyitómegemlékezésén.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap, az ortodox húsvét alkalmából imára szólította fel honfitársait.
A Kárpátaljai Református Egyház az elmúlt évben a reménység, idén meg a megújulás évét hirdette meg.
A búzaszentelés régi hagyományát élesztette újjá a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség.
"A ti fájdalmatok az én fájdalmam. Jézus keresztjén ma benneteket látlak, akik az agresszió okozta rémülettől szenvedtek" - jelentette ki a pápa.
Október 31-én arra emlékezünk, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára.