A búzaszentelés régi szép hagyományát élesztette újjá a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség Szent Márk evangelista emléknapján. A város határában, a kígyósi Visszanéző-dűlő aljában elterülő búzamező szélén a hívek egy csoportja szertartás és közös imádság keretében kérte Isten áldását a zsenge hajtásokra.
Molnár János esperes-plébános arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a búzaszenteléssel nem csupán a kenyérnek valóra kérjük a Mindenható szétáradó kegyelmét, hanem valamennyi termésre, a földműves minden igyekezetére. Jézus Krisztushoz pedig azért fohászkodunk, hogy termékenyítse meg lelkünket és minden embert vezessen el az evangélium világosságára. Biztosak lehetünk benne, hogy amit hittel kérünk, azt a Mindenható megadja nekünk.
Az ige hirdetője óva intett a kishitűségtől. A Bibliát idézve arról szólt, hogy az Úristen, amiképpen gondoskodik az ég madarairól és a mezők, kertek liliomairól, gondot visel a hozzá legközelebb álló teremtményéről, az emberről is. Csak forduljon hozzá hittel, bizalommal.
A hívek közös fohászukban kérték az Urat, hogy áldja meg terményeik zsengéit, hogy az aratás után „színig legyenek csűreink”. Közben arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a szőlőtő maga Krisztus, a szőlővessző pedig mi vagyunk, akiknek a Megváltó által kijelölt úton kell járnunk.
A szertartás, valamint a közös éneklés és imádság végén az alkalom emlékére a jelenlevők néhány megszentelt búzaszálat vittek magukkal otthonaikba.
Kovács Elemér
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.