November első napjai mindig különleges hangulatot hoznak Kárpátaljára. A dombok között már megül a köd, a levegő hűvös és tiszta, a fákon utolsóként kapaszkodnak a sárguló levelek. A természet lassan lehajtja a fejét, s vele együtt mi is elcsendesedünk. Ilyenkor nemcsak az elmúlásról gondolkodunk, hanem az életről is.
A temetők ezekben a napokban megtelnek virágokkal, mécsesekkel, imával. A családok, ahol lehet, együtt indulnak el, hogy rendbe tegyék a sírokat, gyertyát gyújtsanak és kimondják azt, amit a hétköznapokban nem mindig tudunk: hogy hiányoznak, akik elmentek. A virágok illata és a gyertyák fénye különös békét áraszt. Minden láng egy-egy emléket őriz, minden imádság egy halk köszönöm.
De idén, mint az utóbbi években is, sokan nincsenek itt. A háború árnyéka elér Kárpátaljára is: családok szétszakítva élnek, fiatalok és idősek egyaránt kényszerültek messzire az otthontól. Sokan most idegen földön gyújtják meg a gyertyát – a talán egy apró mécsest egy ablakban, vagy egy templom csendes sarkában –, és gondolatban hazatérnek. A szívükben mégis ugyanaz a temető képe él: a szülőfalué, a település szélén nyugvó síroké, a régi kereszté, amely mellett annyiszor imádkoztak.
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek” – írta Juhász Gyula. Ezt a mondatot most talán még jobban értjük. Nemcsak azokra vonatkozik, akik elköltöztek e földi létből, hanem azokra is, akik elmentek, de élnek: akik kényszerből távol vannak, akiknek a haza most csak emlék. A mécses lángja értük is ég, s talán ők is értünk gyújtanak egyet valahol a világban. Így lesz a fény közös, határokon átívelő ima.
A gyertyaláng egyszerre jelképezi az elmúlást és az örök életet. Ahogy Jézus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11, 25). Ez a hit ad erőt, hogy a fájdalom felett is reménykedjünk: mert a szeretet – akárhol élünk is – mindig hazatalál.
A kárpátaljai temetők csendjében az imádság most is erősebb, mint a félelem. Mert aki hisz az örök életben, az tudja, hogy a halál nem a vég, csak átlépés. Ez ad reményt, amely most különösen is kell nekünk. Mert a háború, a veszteség, a bizonytalanság közepette is tudnunk kell, hogy van tovább. Hogy az élet Isten kezében nem szakad meg, csak átváltozik.
Halottak napján ezért gyújtunk gyertyát nemcsak a halottainkért, hanem egymásért is. Az itthon maradók a hazatérni vágyókért, a távolban élők az itthoniakért. Minden láng egy-egy imádság: a békéért, az újratalálkozásért, az otthonért. A gyertyák fényében így újra eggyé válik a szétszórt közösség – a szeretetben, amelyet sem idő, sem távolság, sem háború nem tud elvenni.
Amikor a temetők fölött leszáll az este, és a mécsesek fénye összeolvad az éggel, a szívünk mélyén megérezzük: nem vagyunk egyedül. Az élet erősebb a halálnál, a hit erősebb a félelemnél, és a szeretet örökkévaló. Ezért gyújtunk gyertyát – hogy a fény, ami most a sírokon lobog, átvilágítson a sötétségen, és elérjen mindenkihez, aki nem lehet itt velünk.
Kósa Eszter
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
