Ez a zöldség felére lassítja a vírusok reprodukcióját

A brokkolit imádni, de utálni is lehet – ez mit sem von le abból a tényből, hogy az egészségünkre rendkívül jó hatást gyakorol.

Hirdetés

Mióta sokkal tudatosabban táplálkozom, megváltozott a hozzáállásom az egyes alapanyagokhoz is. Mindig azt nézem, hogy egy-egy fogás hogyan segíti a testem működését, mi van benne, amivel támogatni tudom a szervezetemet. Ez szerintem az egyik legjobb módja, hogy háttérbe szorítsuk a feldolgozott és az egészségre káros összetevőket. Éppen ezért szoktam időnként olyanokat is enni, amik nem a kedvenceim, de tudom róluk, hogy hasznosak. Pont ilyen a brokkoli is! - írja a bien.hu.

Hatékony, ha vírusos fertőzésről van szó

A zöld növények hozzájárulnak a méregtelenítéshez és a kutatások alapján még abban is segítenek, hogy az olyan járványok terjedését lassítsuk, mint amilyen a koronavírus is. Egy tanulmány szerint a brokkoliban és a többi, keresztesvirágú zöldségben található vegyi anyagok hatékonyak lépnek fel a vírusok elleni küzdelemben. A zöldségekben található szulforafán különösen nagy mennyiségben fordul elő a brokkoliban.

Egy tanulmány szerint éppen ez az a vegyület, ami akár 50%-kal is képes lelassítani a vírusok reprodukcióját.

Hirdetés

Azt is igazolták, hogy a koronavírusos fertőzések esetében átlagosan 29%-kal csökkent a súlyos tüdőbetegségek száma, amennyiben az étrend szerves részét képezte a szulftorafán. Szóval nagyon úgy tűnik, hogy a megfázásos-vírusos betegségek esetében egy új alapanyagot kell felvennünk a listánkra a gyorsabb gyógyulás érdekében. 

Reménykeltő eredmények a rákkutatás terén

Nagyon sok növényről tudjuk, hogy hozzájárulnak a daganatos elváltozások megelőzéséhez, de miben más a brokkoli? A benne levő molekulák képesek diindolil-metánná, DIM-mé bomlani, amiről a kutatók elárulták, hogy sejthalált képes előidézni az emlő-, prosztata- és vastagbélrákos betegeknél. Talán furcsának tűnik, hogy egy sejtpusztító vegyület segíthet a testünknek, pedig így van: a DIM olyan sejteket céloz meg, amelyek exponenciálisan szaporodnak kontrollon kívül – ilyenek pl. a rákos sejtek is. 

Erősíti a szív- és érrendszert

Nem csupán a brokkoliról, hanem a többi, keresztesvirágúról is kiderült, hogy hozzájárulnak a szív- és érrendszer egészségéhez. Nem ismeretlen probléma hazánkban sem az erek rugalmatlanná válása, plakkosodása, pedig ez a gond rendkívül könnyen orvosolható lenne egy koleszterinben és transzzsírokban szegény étrenddel.

Az ereink állapota mindent meghatároz a testünkben, hiszen nekik köszönhetjük többek között, hogy a sejtjeinkhez tápanyag és oxigén jut. Az ide kapcsolódó tanulmányban olyan nőket vizsgáltak, akik naponta több mint 45 gramm keresztesvirágút ettek. Kiderült, hogy nekik 46%-kal volt rugalmasabb a vénájuk azokhoz képest, akik nem fogyasztották ezeket az alapanyagokat. 

Egészségesebb bélrendszer

Egy tanulmány szerint a brokkoli gyógyírt jelenthet a különféle emésztési problémákra. A háttérben itt is a fantasztikus vegyületei állnak. Az úgynevezett ICZ egy olyan vegyület, ami hozzájárul ahhoz, hogy egészséges egyensúly legyen az immun- és a bélrendszer között. Ez pedig elősegíti, hogy megelőzzük a különféle gyulladásos, bélrendszert érintő betegség kialakulását, mint amilyen pl. a vastagbélgyulladás, vagy éppen a Crohn-betegség és a rák bizonyos formái.

Már a pocaklakókat is segíti

A kolin egészséges, növényi forrásai közé tartoznak a diófélék és a keresztesvirágú zöldségek, mint amilyen a brokkoli is. És miért olyan jó nekünk, ha megfelelő forrásból elegendő kolint viszünk be a szervezetünkbe? Egy tanulmányban megfigyelték, hogy azok az anyák, akik magasabb mennyiségű kolint fogyasztottak a várandósságuk során, számos területen hozzájárultak születendő gyermekük egészségéhez. Nagyobb arányban védték a stressztől, az autizmustól, az epilepsziától, a Down-szindróma és az Alzheimer-kór kognitív hatásaitól sőt, az is kiderült, hogy ezek a gyerekek jobban tudtak koncentrálni társaiknál. 

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.