Helyszíni riportot készített a BBC az ukrán drónerők magyar származású parancsnokával. A Magyar hívójelű Bródi Róbert feladata, többek között orosz energetikai célpontok kiiktatása – akár 2000 km-es távolságból –, valamint havi harmincezer orosz katona likvidálása, amit állítása szerint az elmúlt négy hónapban sikerült túlteljesíteniük.
Ukrajna jelentősen fokozta a mélyen Oroszország területén belüli célpontokra mért dróncsapásokat, amelyek célkeresztjében az orosz energiaszektor és a társadalmi morál áll. Egy interjúban az ukrán pilóta nélküli rendszerek parancsnoka, a magyar származású Bródi Róbert (Robert Brovdi) arról beszélt, hogy ezek a csapások kulcsszerepet játszanak az orosz előrenyomulás lassításában és abban, hogy megnehezítsék Oroszország számára a háború finanszírozását– számolt be róla a BBC nyomán az origo.hu.
A „Magyar” hívójelű parancsnok elmondta, hogy az orosz hátország már nem tekinthető biztonságosnak. A dróntechnológia fejlődése hozzájárult a támadások volumenének növekedéséhez, mivel a helyben gyártott eszközök egyre olcsóbbá válnak és egyes drónmodellek akár
1500–2000 kilométeres távolságban is képesek csapást mérni.
Egy kelet-ukrajnai titkos indítóhelyen az ukrán csapatok sietve készítik elő a nagy hatótávolságú pilóta nélküli eszközöket, hogy még azelőtt elindítsák őket, mielőtt az orosz erők észlelnék a pozíciójukat és csapást mérnének rájuk.
Bródi hangsúlyozta, hogy az orosz energiaszektor kiemelt célpont számukra, mivel az ebből származó bevételekből finanszírozza Oroszország a háborút.
Ennek jegyében több oroszországi létesítményt is támadás ért, köztük a Fekete-tenger partján fekvő Tuapsze olajfinomítót is, ahol a helyiek mérgező esőről számoltak be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nagyon fájdalmasnak nevezte ezeket a támadásokat Moszkva számára, mivel azok több tízmilliárd dolláros veszteséget okoznak.
A parancsnok egy föld alatti, titkos irányítóközpontból vezeti az akciókat, ahol valós idejű adatok és drónfelvételek alapján követik nyomon a műveleteket. Elmondása szerint az egységei az ukrán hadsereg mindössze 2 százalékát teszik ki, mégis az összes megsemmisített célpont egyharmadáért felelősek.
Bródi közlése szerint a drónok nemcsak az energetikai infrastruktúrát, hanem az orosz katonákat is célba veszik. Az ukrán drónkezelő egységek feladata, hogy havonta legalább 30 ezer orosz katonát likvidáljanak, vagyis többet, mint amennyit Oroszország toborozni képes egy hónap alatt.
Állítása szerint ezt a célt négy hónapja folyamatosan teljesítik, minden egyes csapást videóra vesznek és rendszerint a 414 Magyar's Birds X oldalon tesznek közzé. Bródi parancsnok úgy véli, hogy
a drónokkal végrehajtott támadások célja nemcsak a frontvonal stabilizálása, hanem az orosz társadalmi morál rontása is.
Reményei szerint a súlyos veszteségek és a hátországban keletkező károk hatására egyre többen kérdőjelezik majd meg Oroszországban a háború folytatását és magát az orosz elnököt – aki elindította azt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke