Kevés erősebb kép van a világon, mint egy anya szeretete.
A görög eredetű krizantém kifejezés a „Chrys-” és az „-anthemion” szavakból tevődik össze és aranyvirágot jelent.
A közhiedelemmel ellentétben nem Egyiptomban épültek a világ első piramisai.
Azzal régóta tisztában vagyunk, hogy tekintetünk árulkodik személyiségünkről illetve érzéseinkről.
Bár az köztudott, hogy az alváshiány fáradt külsőt, és ingerlékeny viselkedést eredményezhet, azzal kevesen vannak tisztában, hogy hosszú távon milyen komoly következményei lehetnek megjelenésünkre nézve is.
Szoboszlai Dominik csapatának, a Liverpoolnak 9,1 százalék az esélye arra, hogy az élen végezzen az angol labdarúgó Premier League mostani idényében.
A makacs köhögés időnként igencsak meggyötörheti az idegeinket és a testünket.
A talajok sótartalmának növekedése globális probléma, amihez hozzájárulnak például télen az utak jégtelenítése miatt használt kősó révén bekerülő ionok.
A rendszeres jógagyakorlásunkba érdemes beépíteni olyan ászanákat (jógapózokat), melyek célzottan a belső elválasztású mirigyeket stimulálják.
Arnold Schwarzeneggert Vajna Tímeával hozták össze.
Télen igyekszünk elkerülni a megfázást különböző immunerősítő módszerekkel.
Egy 14 éves amerikai tudós olyan szappant fejlesztett ki, amely segíthet a szervezet immunrendszeréből „kimosni" a bőrrákot.
A Red Bull "radikális" fejlesztési csomaggal készül a 2024-es szezonra.
A gyógynövények jótékony hatását már elődeink is felismerték.
Egészségünk jelentős része kötődik a jó minőségű alváshoz.
„Igyál 2,5-3 liter folyadékot minden nap...
Látható tüneteket produkál a bőrön a koleszterinszint-probléma. Fontos lenne odafigyelni rájuk.
A B12-vitamin az egész szervezet számára fontos, hiánya pedig rengeteg különböző tünetet okoz. A bőr és a haj is mutatja, ha alacsony a szintje.
Marokkói régészek felfedezték az ország "első" ókori kikötői negyedét.
Látványos tünetek utalnak a szervezet C-vitamin-hiányára.
Egy jól összeállított esti rutin elősegítheti a nyugodt, pihentető alvást.
A piramisokhoz hasonlóan a gízai nagy szfinxet is olyan rejtélyek övezik, amelyek évszázadok óta foglalkoztatják a régészeket.
Az ecetről gyakran hallhatjuk, hogy egy nagyon hasznos háztartási alapanyag, mert rendkívül sokféleképpen hasznosíthatjuk.
Az erdők kitűnően elnyelik és tárolják a szenet és szerepük van a globális nettó zéró célok elérésében.
Az ősztől-tavaszig tartó időszakban gyakrabban fordulnak elő olyan légúti tüneteket okozó megbetegedések, amelyek többsége otthoni körülmények között is eredményesen gyógyítható.
A rettegett náthaszezon: köhögés, tüsszögés, orrfolyás- és dugulás?
A Gorongosa Nemzeti Park elefántjainál fizikai következményei vannak az orvvadászat örökségének.
A hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher egykori csapattársa, Johnny Herbert nem mindennapi dolgokat árult el.
Biztos te is törekszel arra, hogy a hideg hónapokban elkerüljenek a betegségek.