A lehűlés nemcsak halált okozhat, hanem bizonyos esetekben életmentő is lehet.
A Közös Expedíciós Haderőben Nagy-Britannia vezetésével elsősorban észak-európai és a balti országok vesznek részt.
Legújabb projektjében egy 60 fős kutatócsoporttal az ultragyors méréstechnika orvosi-diagnosztikai alkalmazását vizsgálja.
Megjegyezte, hogy manapság a fiatalok szeretik, ha állandó megerősítést, "vállveregetést" és elismerést kapnak, ami viszont a tudományban nem létezik.
Egy héten belül több halálos lövöldözés is történt a skandináv országban.
A találkozók napirendjén a védelmi ágazatban folytatandó kétoldalú együttműködés, valamint Ukrajna európai uniós tagságának a kilátásai is szerepelnek.
A terv hatmilliárd svéd korona (csaknem 200 milliárd forint).
Jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán.
Közölte Szijjártó Péter a közösségi oldalán.
Stoltenberg Erdogan török elnökkel és Ulf Kristersson svéd kormányfővel tárgyalt.
Erdogan az uniós csatlakozási tárgyalások újraindításától tette függővé a svéd NATO-csatlakozás jóváhagyását.
Szerinte Svédország terrorista szervezeteket támogat.
Egyetért a svéd kormánnyal abban, hogy helytelen volt.
Kijelentette, hogy Svédország erősebbé fogja tenni a NATO-t.
A Korán elleni sértő cselekedet semmilyen módon sem tükrözi az Európai Unió véleményét.
Eddig mintegy 1,5 milliárd euró értékű katonai segélyt küldött Ukrajna számára.
Oroszország ugyanis nem költözik el, hosszú ideig ellenséges hatalom marad.
Erdogan aláhúzta: a jelen helyzetben nem állhatnak hozzá pozitívan Svédország felvételéhez a katonai szövetségbe.
Hatalmas fegyverbeszerzésről döntöttek a csehek, forintra átszámolva 1000 milliárdot költenek rá.
Az eredmény azt is jelenti, hogy jövőre - éppen ötven évvel azután, hogy az ABBA együttes Waterloo című dalával 1974-ben diadalt aratott - Svédország rendezheti az Eurovíziós Dalfesztivált.
Svédországban több mint 25 éve nem látott méretű hadgyakorlat indult hétfőn.
Svéd ügyészség szerint nehéz lesz megállapítani, hogy ki robbantotta fel az Északi Áramlat gázvezetékeket.
Svédország csütörtökön bejelentette, hogy megállapodott Nagy-Britanniával Archer típusú tüzérségi rendszerei eladásáról, így London Ukrajnának adományozhatja régebbi típusú, AS-90 önjáró lövegeit.
Olaf Scholz kiemelte, hogy a szövetségi kormány "nagyon örül" Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának, és minden lehetséges eszközzel kész segíti mindkét országot, hogy minél hamarabb megszerezzék a tagságot.
Az Országgyűlés szerdán kezdi tárgyalni Svédország és Finnország NATO-csatlakozását.
Oroszország egyértelmű katonai fenyegetést jelent Svédország közvetlen környezetére, erőit azonban jelenleg javarészt lekötik az ukrajnai hadműveletek.