Oroszország és Ukrajna zászlaja. Illusztráció
Oroszország és Ukrajna zászlaja. Illusztráció

MTI

 / Közélet

Oroszországnak totális katonai vereséget kell szenvednie az Ukrajna ellen indított háborújában - jelentette ki a svéd külügyminiszter egy szerdai lapinterjúban.

Hirdetés

Tobias Billström a Die Welt című német lap hírportálján és több más európai lapban közölt interjúban arra a felvetésre, hogy Európa keleti része az Oroszországgal szembeni kemény fellépés híve, míg a nyugatiak inkább tárgyalnának Moszkvával, elmondta, hogy nem tapasztal ilyen különbséget.

"Nagyon hálás vagyok például az olasz kormányfőnek, Giorgia Meloninak, amiért egyértelműen kiállt Ukrajna mellett" 

- tette hozzá, aláhúzva, hogy az európaiak együtt tettek nagy erőfeszítéseket az Ukrajna elleni támadás miatt Oroszországra kivetett szankciók fenntartásáért, és amennyire csak tudják támogatják Ukrajnát.

Éppen a svéd EU-elnökség ideje alatt sikerült összeállítani a tizenegyedik szankciós csomagot, de mégsem ez a legfontosabb kérdés, hanem az, hogy milyen lesz az európai országok kapcsolata Oroszországgal a háború után.

Oroszország "ugyanis nem költözik el, szomszédos, és hosszú ideig ellenséges hatalom marad, éppen ezért Ukrajnának egyértelműen meg kell nyernie a háborút, és Oroszországnak teljes katonai vereséget kell szenvednie" - jelentette ki a svéd diplomácia vezetője.

Mint mondta, biztosítani kell, hogy egyetlen ország se bánhasson úgy egy szomszédjával, mint Oroszország Ukrajnával, és nem fordulhat elő többé támadó háború Európában. Hozzátette, hogy tiszteletben kell tartani az ENSZ Alapokmányát, és az orosz elnöknek, 

"Vlagyimir Putyinnak, aki ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság már elfogatóparancsot adott ki, felelnie kell a bűneiért".

Kifejtette, hogy hazája a napóleoni háborúk óta a "nagyhatalmak közötti egyensúly politikáját" folytatta, amely több mint 200 évig jól működött, de "Oroszország brutális ukrajnai háborúja" kikényszerítette, hogy ezt felülvizsgálják. A figyelmeztető jel Szergej Lavrov 2021. december 17-i nyilatkozata volt, amelyben az orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Oroszország továbbra is ragaszkodik a befolyási övezeteihez, és soha nem engedni meg Svédországnak és Finnországnak, hogy csatlakozzon a NATO-hoz.

"Attól a naptól kezdve világos volt számunkra, hogy ellen kell állnunk Oroszország azon diktatórikus kísérletének, hogy ráerőltesse a nézeteit a szomszédjaira" 

- mondta Tobias Billström, rámutatva, hogy a svéd lakosság 67 százaléka egyetért a NATO-csatlakozással.

Kiemelte, hogy a szövetség tavalyi, madridi csúcstalálkozója óta - amelyen a NATO meghívta tagjai közé Svédországot és Finnországot - hazája eleget tett minden kötelezettségének. A Törökországhoz fűződő viszonyról azt mondta, hogy megértik Ankara félelmét a terrorizmustól, eddig is építő, konstruktív együttműködést folytattak, és bevezettek egy új törvényt a terrorizmus ellen küzdelemről, amely sokkal szigorúbb a korábbinál, a Törökországgal szembeni fegyverembargót pedig feloldották.

Így már "nincs ok a blokád fenntartására" - mondta a svéd külügyminiszter, hozzátéve, hogy "szerencsére számíthatunk szövetségeseink nagyon erős támogatására a NATO-ban, hiszen Svédország hűséges és elkötelezett tagja lesz a NATO-nak".

A csatlakozás magyarországi jóváhagyásának ügyéről szólva hozzátette: "Magyarország egy évvel ezelőtt Madridban még bármiféle előfeltétel nélkül támogatta Svédország felvételét, ezért semmi okot nem látunk arra, hogy ez a probléma Magyarországgal továbbra is fennálljon".

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.