Svédország csütörtökön bejelentette, hogy megállapodott Nagy-Britanniával Archer típusú tüzérségi rendszerei eladásáról, így London Ukrajnának adományozhatja régebbi típusú, AS-90 önjáró lövegeit.
Nagy-Britannia tizennégy Archer nagy hatótávolságú önjáró löveget vásárol – tájékoztatott közleményében a svéd kormány.
A Svédország által kifejlesztett Archer rendszer terepjáró járműre szerelt, teljesen automatizált ágyú, amelyet a páncélozott kabinban ülő legénység irányíthat.
„Az Archerhez hasonló, páncélozott járművekhez és harckocsikhoz csatlakozó tüzérségi rendszerek növelik Ukrajna védelmi képességét és lehetővé teszik számára területek visszafoglalását” – jelentette ki Pal Jonson svéd védelmi miniszter.
A brit kormány egy másik közleményben tudatta, hogy a tizennégy Archer rendszer „átmenetileg a Nagy-Britannia által Ukrajnának szállított harminckét AS-90 önjáró löveget pótolja”.
London januárban jelentette be, hogy AS-90-eseket szállít Ukrajnának.
Svédország csütörtökön azt is közölte, hogy közvetlenül is küld Ukrajnának nyolc Archer rendszert, amelyet Kijev már hónapok óta vár.
Stockholm 16,9 milliárd svéd korona (596,6 milliárd forint) értékben kötelezte el magát Ukrajna katonai támogatására. Svédország februárban csatlakozott az Ukrajnának nehézfegyvereket ígérő számos nyugati országhoz, és bejelentette, hogy „mintegy tíz” Leopard 2 harckocsit, valamint IRIS-T és HAWK légvédelmi rakétarendszereket szállít Kijevnek, közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.