Sikerrel elvégezték az ukrán pilóták a svéd védelmi tárca által biztosított alapkiképzést a Gripen vadászrepülőgépeken – jelentette be a tárca csütörtökön Stockholmban.
Svédország még nem döntött arról, hogy szállít-e vadászgépeket Ukrajnának, de nem zárta ki ezt a lehetőséget. „A kiképzés első szakasza véget ért, és a hadseregtől kapott jelentés szerint jól sikerült” – közölte az AFP francia hírügynökséggel Pal Jonson svéd védelmi miniszter.
A svéd kormány májusban jelentette be Kijevben, hogy ukrán katonai pilótákat és más személyzetet hív meg a Saab svéd vállalat által gyártott Gripen vadászgépek használatára történő kiképzésre.
„A tanfolyamon szerepelnek gyakorló repülések és szimulátoros gyakorlatok, valamint információk átadása a szárazföldi személyzet számára”
– írta a miniszter emailjében.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt kérte a nyugati szövetségesektől, hogy szállítsanak neki modern vadászgépeket az Ukrajnát támadó Oroszország legyőzéséhez.
Augusztus végén Dánia és Hollandia, majd Norvégia bejelentette, hogy amerikai gyártmányú, F-16-os vadászgépeket szállít Ukrajnának, de a gépeket akkor küldik, ha már a pilóták megkapták a szükséges kiképzést.
Az Egyesült Államok szintén képez ki ukrán pilótákat az amerikai vadászgépek kezelésére.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.