46 metróállomás működik a nap 24 órájában, a hét minden napján óvóhelyként.
Közölte Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője.
Az eddigi információk szerint öten életüket vesztették.
Az áramszünet kevesebb mint egy órán át tartott.
Ez volt a hatodik egymást követő nap, amelyen légitámadás történt a főváros ellen.
Három ember, köztük két gyermek meghalt.
A Kijevet ért újabb orosz légitámadásban egy nő életét vesztette, 12-en megsérültek, közülük öt került kórházba, és 12 lakásban keletkeztek károk.
Egymást követően a harmadik éjszaka lőtte Kijevet drónokkal az orosz légierő.
Klicsko „tömegesnek” nevezte a mostani támadást.
Az orosz erők éjjel ismét támadták Kijevet. Minden rakétát elfogtak és megsemmisítettek.
A légiriadó több mint három órán át tartott, az oroszok több hullámban indították a dróntámadásokat.
Kijev lakosai a legutóbbi rakétatámadás ideje alatt a bezárt óvóhelyek miatt panaszkodtak, ezért fővárosi hatóságok bejelentették, hogy minden óvóhelyet ellenőriznek.
Drón- és rakétatámadások elhárításáról számolt be az ukrán légvédelem.
A 120 tagú városi tanács 73 képviselője támogatta a döntést.
Az orosz erők ezek mellett folytatták a Bahmut és Herszon elleni támadásokat.
A kulturális minisztérium döntése alapján az UPC-nek szerdán el kellett volna hagynia a Lavrát, amit nem tettek meg, csütörtökön még istentiszteletet tartottak orosz nyelven.
Avraamij, a kijevi Pecserszka Lavra kolostor apátja csatlakozott Ukrajna önálló, nemzeti ortodox egyházához (PCU), és arra kérte annak vezetőjét, Jepifanyij metropolitát, hogy nevezze ki őt a Lavra új, ideiglenes vezetőjévé. Jepifanyij a kérést jóváhagyta.
Hárman meghaltak és heten megsérültek Kijev megyében orosz dróncsapásokban éjszaka.
Egy nő kidobta két hónapos kisfiát az 5. emeleten lévő lakásának ablakán. A kisfiú nem élte túl.
Nem zárják be a kolostort a kijevi Pecserszki Lavra templom- és kolostorkomplexumban, ugyanakkor az istentisztelet nyelve ezentúl nem orosz, hanem ószláv és ukrán lesz - jelentette ki Jepifanyij metropolita.
„A legsúlyosabb áramszünet 14 órán át tartott. Nem volt áram, nem volt víz, és nem volt fűtés. Szerencsére szerinte enyhe volt az időjárás” – közölte.
Az orosz hadsereg 14 iráni gyártású drónt vetett be Ukrajna ellen hétfőre virradóan, ezek közül 11-et az ukrán erők megsemmisítettek.
Kijevben egy év alatt 680 légiriadó volt, és az orosz erők támadásai következtében több mint 700 épület rongálódott meg.
Klicsko hozzátette: az ukrán nép akaratereje és kitartása a legnagyobb fegyvere.
Kijevben 56 napi kényszerleállás után újra közlekednek az árammal működő tömegközlekedési eszközök, azaz a villamosok és a trolibuszok - jelentette be Szerhij Popko
A január 26-i nagyszabású rakétatámadás során az orosz csapatok 15 rakétát lőttek ki Kijev felé.
A hivatalos források szerint eddig 18 halálos áldozatról lehet tudni, köztük hárman gyermekek.
Évtizedek óta péntek este tartottak először ukrán nyelven karácsonyi misét az ezeréves kijevi barlangkolostor, a Pecserszki Lavra székesegyházában.