A kijevi Gazdasági Bíróság elutasította csütörtökön a kijevi Pecserszka Lavra (barlangkolostor) - Moszkva által kánoninak tartott - Ukrán Ortodox Egyházhoz (UPC) tartozó szerzeteseinek keresetét, amelyet az azonos nevű műemlékegyüttes vezetősége ellen nyújtottak be "kilakoltatásuk" miatt.
A bíróság - amelynek rendelkezését az Ukrajinszka Pravda hírportál ismertette - elutasította a szerzeteseknek azt a kérését, hogy érvénytelenítse a műemlékegyüttes vezetősége által hozott határozatot, amelyben felbontotta az egyházzal 2013 júliusában kötött szerződést a Lavra területén lévő vallási épületek és egyéb, állami tulajdonban lévő ingatlanok ingyenes használatáról.
A bíróság a döntését indokolva kifejtette, hogy a felperes nem tudta bizonyítani vagy alátámasztani azokat az állításait, amelyek szerint az UPC-nek a Lavra területéről való "kilakoltatása" esetén fennáll a tulajdon megsemmisülésének vagy megrongálódásának, illetve harmadik fél tulajdonába, vagy használatába átadásának a veszélye, valamint azt sem, hogy sérül Ukrajna állampolgárainak a vallásszabadsághoz és a lakhatáshoz való joga.
A kulturális minisztérium döntése alapján az UPC-nek szerdán el kellett volna hagynia a Lavrát, amit nem tettek meg, csütörtökön még istentiszteletet tartottak orosz nyelven. Csütörtökön akarta ugyanis megkezdeni munkáját a barlangkolostor tulajdonában lévő ingatlanok átvételével és átadásával foglalkozó bizottság, de az UPC hívei nem engedték be a testület tagjait a Lavra területére.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.