A német hatóságok kiadták Spanyolországnak Andrij Portnov, az ukrán elnöki hivatal volt helyettes vezetője elleni, tavalyi madridi merénylet feltételezett elkövetőjét csütörtökön.
A 45 éves, ukrán állampolgárságú férfit még februárban tartóztatták le Heinsbergben, a német és a spanyol hatóságok közös akciójában európai elfogató parancs alapján.
A kiadatási eljárás végén a feltételezett gyilkost rendőri kísérettel, repülőgépen szállították a dél-európai országba, ahol előzetes letartóztatásba helyezték.
A támadással kapcsolatban még két, szintén ukrán állampolgárt keresnek, akik a nyomozók szerint közreműködtek a merénylet végrehajtásában.
Az 52 éves Andrij Portnovot tavaly májusban lőtték le a spanyol főváros agglomerációjához tartozó Pozuelo de Alarcónban található American School Madrid magániskola parkolójában, amikor épp készült visszaülni autójába, miután elkísérte gyerekeit az épülethez. Az áldozatra kilenc lövést adott le gyilkosa.
Portnov 2011 és 2014 között Viktor Janukovics elnöki adminisztrációjának helyettes vezetője volt, előtte öt évig Julija Timosenko egykori miniszterelnök csapatának vezető jogászaként dolgozott.
2014-ben távozott az országból, az ukrán hatóságok pedig vizsgálatot indítottak ellene hazaárulás gyanújával, még ugyanabban az évben a főügyészség nemzetközi körözést adott ki a Majdan-tüntetők lövetésében játszott szerepéért. Portnovnak később peres úton sikerült elérnie, hogy megszüntessék ellene az eljárásokat és visszavonják a körözést.
Potronovot az Európai Unió feketelistára helyezte állami pénzeszközökkel való visszaélés, valamint az emberi jogok megsértése miatt Ukrajnában, és ugyan felmentették, de az ukrán titkosszolgálat vizsgálatot indított ellene Oroszországhoz való kötődése miatt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI