Magyarok Kenyere. Búzaösszeöntő ünnepség Nagydobronyban - A megpróbáltatások idején még jobban összekapaszkodunk. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Az eseményre a hagyományokhoz híven a helyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban került sor.

Gyermeknapok a beregszászi református roma gyülekezetben - „Én vagyok az élet kenyere…”

Augusztus 6–8. között körülbelül 100 roma gyermek hallgathatta Isten igéjét.

Gránát robbant a Munkácsi járásban – súlyosan megsérült egy 16 éves fiú. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Meghalt a kórházban a Kárpátalján megsérült tinédzser, aki gránátrobbanásban veszítette el karját és lábát

Napirenden az oktatás és a kultúra – magyarországi delegáció látogatott el a Beregszászi Városi Tanácsba

A hírt Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere közölte hivatalos Facebook-oldalán.

Kárpátalján rajtakaptak egy határőrt, amikor kenőpénzt vett át. Fotó: DPSZU

1200 dollárért „intézte” négy ember hazatérését.

Táborzáró rendezvény a Rákóczi Főiskolán - Élet, erő, remény. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Tíz táborban közel négyszáz gyereknek nyílt lehetősége tehetségük kibontakoztatására.

Egy 21 éves nagyszőlősi fiatal 36 ezer dollárt ajánlott egy határőrnek, hogy segítsen nyolc ukrán állampolgárt átcsempészni Romániába. A férfit tetten érték. Fotó: DPSZU

Az embercsempész 8 katonaköteles férfit akart átjuttatni Romániába.

Lovastáborban a nagycsaládosok - Nyeregbe, gyerek!

A KMNE programjai között a lovastábor az egyik legnépszerűbb.

Hankó Balázs. Fotó: MTI/Filep István

Hankó Balázs kiemelte: ma vitathatatlanul a legnehezebb helyzetben a kárpátaljai magyar közösség van.

Egy 16 éves kamasz súlyos belső sérüléseket szenvedett, miután biciklizés közben egy motorhoz kapaszkodott. A fiú életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. Fotó: facebook.com/103zakarpat

A fiatal fiú hasüregi szúrt sérülést szenvedett, vérzett, állapota kritikus volt.

Embercsempészek buktak le Kárpátalján – öt határsértőt fogtak el Visknél

Az érintettek összesen 35 000 amerikai dollárt ígértek a szervezőknek.

Az ukrán Nemzeti Rendőrség hivatalos közleménye

Halálra szúrta élettársát, majd magával is végezni próbált.

KMNE Angol nyelv tábor Munkácson

Ez alkalommal 20 lelkes gyermek vett részt a programban.

Határellenőrzés. Illusztráció. Fotó: DPSZU

A katona saját szolgálati Makarov-pisztolyával vetett véget életének.

 Autó zuhant a szakadékba az Ungvári járásban – a sofőrt kimentették

Augusztus 5-én reggel közlekedési baleset történt a Viharos és Alsórosztoka falvak között.

Rockervilág Beregszászon. ( Archív felvétel )

Rocker ököl vas ököl, sörös korsót emel föl!

Szőlőtermesztés – 2025. Kevesebb fürt, egészségesebb bogyók - Minőségi borokra számítunk. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Az idei év tanulságairól kérdeztük Sass Krisztiánt, a kígyósi Sass családi szőlőbirtok és pincészet szakmai irányítóját.

Tiszapéterfalván kezdetét vette a XV. Jankovics Mária Alkotótábor II. turnusa

Tiszapéterfalván kezdetét vette a XV. Jankovics Mária Alkotótábor II. turnusa

A tripszek

Évről évre visszatérő gondot és kárt okoznak a zöldséghajtatóknak ezek a kis kártevők.

Nyolcadik alkalommal vette kezdetét a Bereg-vidéki Sporttábor

A fiatalok Kárpátalja 13 különböző településéről és 15 tanintézményből érkeztek a táborba.

Sikeresen lezárult az V. Ugocsai Sporttábor Tiszapéterfalván

A sportolni vágyó fiatalok Kárpátalja 14 különböző településéről és 8 tanintézményből vettek részt a táborban.

A Kárpátaljai Rendőrség tájékoztatása szerint egy 44 éves férfi vadászpuskával nyitott tüzet két rendőrre a Técsői járásban. Emberölési kísérlet miatt letartóztatták. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Vadászpuskával lőtt a rendfenntartókra egy férfi Uhlyán.