Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
A vihar következtében 133 település maradt áram nélkül.
Beregardóban a Vakációs Bibliahét programjában – felekezettől függetlenül – 5 és 12 év közötti gyermekek vehettek részt.
Bár a szőlőtermesztő gazdák az elmúlt három hét alatt sem pihenhettek, hisz a kötözés, a hónaljazás, a hajtásválogatás és a fürtritkítás eléggé leterhelte őket, az kétségtelen tény, hogy a permetező gépet nem kellett a vállukra venni.
Kábítószer hatása alatt állhatott a gyanúsan viselkedő taxis.
A nő nekihajtott a határőrök blokposztjának.
102 diák kapta meg az érettségi bizonyítványát.
Varga Tamás kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó arről beszélt, hogy mennyire fontos a sikerek elérésében az alázat, a szorgalom, a lelkesedés.
Idén 40 fiatal leshette el itt tapasztalt zenészektől a hangszerkezelés fogásait, tanulhatott gyermekjátékokat és népdalokat, mélyedhetett el a moldvai tánc gazdag motívumkincsében
A Kárpátaljai Magyar Líceum létrehozatala és első évei is azt bizonyítják, hogy az összetartozás nemcsak jelszó, hanem cselekvés és alkotóerő is.
Благодійний фонд «ГЕНІУС» продовжить підготовку молодих талантів у Центрах гандбольної майстерності у 2025–2026 навчальному році.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a 2025-2026-os tanévben folytatja a tehetséggondozást a Kézilabda Tehetségpontokban.
Idén 51 végzős diák vehette át oklevelét.
A katonaköteles férfiak 8000 USD-t utaltak az embercsempész kriptopénztárcájába.
Az embercsempészek 5400 dollárt kértek személyenként.
A mezőgazdászok a hónap eleje óta kongatják a vészharangot: megismétlődhet a 2022-es rendkívül aszályos év, amikor szinte az egész nyár folyamán nem hullott csapadék.
Ezúttal 270 végzős hallgató vehette át oklevelét.
A tragédia 2025. július 2-án történt az ungvári járási Minajon.
Fontos információk a Romániába utazóknak.
Az embercsempész 5000 dolláros tarifával dolgozott.
Az idén is útjára indítjuk a „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” adománygyűjtő kezdeményezésünket.
Kőrösmezőn (Jaszinya) rendezték meg a VII. Nemzetközi Biztonsági Fórumot Ukrajna–EU–NATO: Stratégiai kezdeményezések a globális válság idején címmel.
Kárpátalján néhány nappal ezelőtt számos település határában megkezdődött az őszi árpa levágása, melynek hozama többnyire átlagon felüli.
2025. június 26-án, Szumi térségében esett el.
Az autóbalesetben két gépkocsi ütközött össze, heten sérültek meg, köztük három kiskorú is.
A június végén már-már megszokottan következő időjárásváltozás indokolttá teszi a növényvédelmet a szőlőben.
Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván.
Andrij Loszkorih önként csatlakozott az Ukrán Fegyveres Erőkhöz,.