Tetten értek egy 43 éves katonát az Ungvári járásban, aki a gyanú szerint kézigránátokat, lőszereket, fegyvert és robbanóanyagot értékesített.
Gyermekkori emlékeket idéztek a kántáló énekek vasárnap délután Beregszász főterén.
A férfi a helyszínen életét vesztette.
A személygépkocsi 15 éves vezetője túl gyorsan vezetett.
A résztvevőket a csetfalvai Palánta Bábmisszió előadása fogadta.
A 1358-as szám hívásával vagy SMS küldésével 500 forinttal lehet támogatni a Kegyes Alapítványt.
Folytatódik az átlagosnál enyhébb, de jellemzően borult, párás, ködös időjárás a héten is.
Az online szavazást november elején indították és december 8-án zárták le.
Ezúttal 17 intézményből 56 diák vett részt a foglalkozásokon.
Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését” (Róm 8,19)
Az elmúlt pénteken kárpátaljai kézművesek tízfős csoportja állította ki termékeit a Szatmárnémeti központjában zajló adventi vásáron.
Idén december 12-én került sor a meghitt rendezvényre közel 50 versenyző részvételével.
Ezen a szombat délelőttön ünneplő tömeg özönlötte el Beregszászon a római katolikus templom udvarát.
A 40 éves kárpátaljai katona főtörzsőrmesteri rendfokozatban szolgált.
A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat meghívásának eleget téve az intézményben működő fejlesztőközponttal ismerkedett meg.
Egyes helyeken 2.5 órás villanykikapcsolás lehet Kárpátalján.
A volóci fiú 32 kilogrammos súlyt emelt meg 16-szor.
A Hankó Balázs által átadott elismerés azt üzeni: van jövő Kárpátalján.
Tizenhat művész munkáiból nyílt kiállítás.
Dmitro Pavlics az Ukrán Állami Határőrszolgálat főtörzsőrmestereként vesztette életét.
A döntést a megyei Védelmi Tanács hozta meg.
Duna-díjat kapott Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem elnöke.
Lélekemelő zeneművészeti élménnyel gazdagodhattak mindazok, akik ellátogattak a SONUS ütőhangszeres együttes adventi koncertjére.
Temetésére december 12-én kerül sor a városi temető ravatalozójában.
Közzétették december 12-ére érvényes áramszünetek grafikonját.
A Napi jegyzet a Kossuth Rádió reggeli műsorsávjában hétköznaponként hallható.
Ezen a péntek délelőttön bizony kevés vásárló bóklászott a beregszászi zöldségpiac standjai között.
Emlékeztetett arra, hogy Kárpátalján is elindult a Határtalan Program.