Különleges és egyben lélekemelő zeneművészeti élménnyel gazdagodhattak mindazok, akik december 10-én este ellátogattak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem átriumában megtartott SONUS ütőhangszeres együttes adventi koncertjére, amely a Pro Cultura Subcarpatica (PCS) civil szervezet és Magyarország Beregszászi Konzulátusának közös szervezésében került megrendezésre.
Az egybegyűlteket elsőként Molnár Krisztina, a PCS koordinátora köszöntötte, aki bevezetőjében kiemelte, hogy a civil szervezet immáron egy évtizede kezdeményezője és szervezője a Közös Advent elnevezésű programnak, melynek keretében Beregszász elöljáróival, egyházi és civil szervezeteivel együttműködve gazdag és változatos kulturális programokra hívogatja a Vérke-parti város és környéke lakosságát.
Beszélt arról is, hogy az adventi koncert megrendezését azért tartják fontosnak, mert a várakozás és a lelki feltöltődés időszakában különösen nagy igény van olyan kulturális élményekre, amelyek nem csak közösséget teremtenek, és megszólítják az ember lelkét, de egyben segítenek a rohanó hétköznapokból átlépni az ünnep békéjébe.
Vida László, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntőjében azt emelte ki, hogy advent harmadik vasárnapján a szeretet gyertyáját gyújtjuk meg, és ezekben az embert próbáló, vérzivataros, háborús időkben minden eddiginél nagyobb szükség van a hitre, reményre és a szeretetre, egymás erősítésére és a közösségi lét megélésére.
Az adventi koncerten fellépő SONUS együttesről elmondta, hogy a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának ütőhangszeres formációja, amely 1974 óta működik és 2004 óta használja a SONUS nevet. Vezetője prof. dr. habil. Szabó István egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületének tagja.
Az együttes számos hangszerbemutató élménykoncertet adott már, magyarországi fellépéseik mellett szerepeltek Ausztriában, Horvátországban, Lengyelországban, Németországban, Romániában, Szlovákiában és Japánban is.
A főkonzul úr Márai Sándor csodálatos soraival zárta köszöntését: ,,Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet, mindig adni kell, ez a módja!...”
Prof. dr. habil. Szabó István a koncerten előadott repertoárt ismertetve elmondta, hogy miközben igyekeztek széles zenetörténeti palettát bemutatni, nem volt könnyű dolguk, mivel a megszólaltatott zeneművek eredetileg nem azokra a hangszerekre íródtak, amelyeken most előadásra kerülnek. A megszólaló hangszerek közül kiemelte az afroamerikai eredetű ütőhangszernek számító marimbát, amely a xilofon egyik fajtája.
A német, és angol barokk zene mellett Mozart klasszikus is felhangzott, és Ivan Trevino amerikai zeneszerző művét is a közönség elé varázsolták az előadók: Németh Tamás, Nagy Sebestyén, Rigó Mátyás és Gyuricskó Botond.
Ráadás meglepetésként az egyik legismertebb és legkedveltebb karácsonyi dalt, a Csendes éj-t is előadták a művészek, amit a hallgatóság közösen énekelt el.
A koncert a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és Magyarország Beregszászi Konzulátusának közös szervezésében, a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően valósult meg.
Jakab Lajos
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.