Amellyel a KEGYES, a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítvány munkáját támogatják.
Az 1358-as szám hívásával vagy SMS küldésével 500 forinttal lehet támogatni a KEGYES Alapítványt.
A 1358-as szám hívásával vagy SMS küldésével 500 forinttal lehet támogatni a Kegyes Alapítványt.
A „Tenni” címet viselő kiállítás december 17-ig várja a művészet iránt érdeklődőket.
A Tenni című kiállításon huszonkét kárpátaljai művész munkái láthatók december 17-ig.
Ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak.
A 1358-as szám hívásával, illetve SMS küldésével 500 forinttal lehet támogatni a Kegyes Alapítványt.
A 1358-as szám hívásával, illetve SMS küldésével 500 forinttal lehet támogatni a Kegyes Alapítványt.
Idén a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekeket támogatja a Jónak lenni jó, a közmédia karitatív kampánya.
Év végéig működik az adományvonal.
A Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kezdeményezésére nagyszabású adománygyűjtő békekoncertet rendeznek az egyetem, a város és a történelmi egyházak összefogásával
A közmédia is részt vesz a menekülteket segítő összefogásban, rendkívüli Jónak lenni jó! műsorsorozat indult
A közmédia is részt vesz a menekülteket segítő összefogásban, rendkívüli Jónak lenni jó! műsorsorozat indult
A 1357-es nemzeti adományvonalra és annak számlaszámára (11711711-22222222) már több mint 282 millió forint érkezett
A közmédia valamennyi csatornája naponta jelentkező műsorokban mutatja be a felajánlásokat, amelyekkel szállást és ellátást biztosítanak a háborús övezetből érkező családoknak
Az amerikai színész többek között Jean-Paul Belmondo, Bud Spencer, Brad Pitt és Sarah Jessica Parker korábbi példáját követte
Elkezdődött a közmédia idei Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampánya; a karitatív akció kedvezményezettje ezúttal a Regőczi István Alapítvány