Súlyos közlekedési baleset történt Kárpátalján, Bedőháza településen: egy személyautó elütött egy 68 éves nyugdíjast, aki a helyszínen életét vesztette. A rendőrség vizsgálja a tragédia körülményeit.
Erről a Kárpátaljai Megyei Rendőr-főkapitányság számolt be hivatalos oldalán.
A Kárpátaljai Rendőrség nyomozói vizsgálják annak a halálos közlekedési balesetnek a körülményeit, amelynek következtében életét vesztette egy nyugdíjas férfi Bedőháza (Bedevlja) településen, a Técsői járásban.
2025. december 12-én, az esti órákban érkezett bejelentés a rendőrséghez egy sérülttel járó közúti balesetről Bedőházán (Bedevlja).
A vizsgálat szerint körülbelül 18:15-kor egy 30 éves, bedőházai lakos, aki Opel Astra típusú személygépkocsit vezetett, elütötte a 68 éves helyi lakost, aki az úttesten feküdt.
A térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése során a rendőrök megállapították, hogy az áldozat korábban kerékpárral közlekedett az úttesten, ám egyelőre ismeretlen okból elesett, elvesztette eszméletét, és a menetirány szerinti sávban az úttesten feküdt.
A gázolás következtében elszenvedett sérülésekbe a férfi a helyszínen belehalt.
A rendőrök a járművezetőt alkoholtesztnek vetették alá: a nő józan állapotban ült volán mögé. Jelenleg kórházi megfigyelés alatt áll, a gépkocsit pedig a hatóságok lefoglalták, és az őrzött telephelyre szállították.
A közlekedésbiztonsági szabályok megsértése miatt – amely a sértett halálát okozta – a Kárpátaljai Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói az ügyet az Ukrán Büntető Törvénykönyv 286. cikkének (2) bekezdése alapján vették nyilvántartásba vették.
Az ügyben folyamatban van az előzetes nyomozás.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke