Ungváron katonai tiszteletadással vettek végső búcsút a 27 éves Ukrán Állami Határőrszolgálat főtörzsőrmesterétől, Dmitro Pavlicstól.
A gyászhírt az Ungvári Városi Tanács Facebook-oldalán tették közzé.
Dmitro Pavlics Ungváron született, a 2. számú középiskolában tanult, majd az Ungvári Nemzeti Egyetem jogi karán szerzett diplomát.
2017-ben szerződést kötött az Ukrán Állami Határőrszolgálattal, 2018-ban elvégezte a Dozor egység kurzusát, később a Lviv megyei Veliki Mostiban teljesített szolgálatot.
A teljes körű orosz invázió idején részt vett a harcokban Pokrovszk térségében, a Kurszki irányban, továbbá a Harkivi és a Szumi területeken.
2025 novemberében helyezték át az Ötödik Szumi Határőrosztaghoz.
2025-ben több kitüntetést is kapott, köztük az Ukrajna védelméért elnöki érdemjelet, valamint a Bátorság az államhatár védelmében jelvényt.
Utolsó bevetését 2025. november 20-án teljesítette Szumi közelében.
„Dmitro Pavlics a szerettei és barátai emlékezetében mindig kedves, nyugodt, érzékeny, igazságos és gondoskodó emberként marad meg. Megbízható támasz volt bajtársai számára, és többször is vállalta a veszélyt, hogy segítse társait”
– áll a közleményben.
A búcsúszertartást az ungvári Narodna téren tartották, ahol rokonok, barátok, szomszédok, katonák és városlakók kísérték utolsó útjára.
Dmitro Pavlicsot a Hősök Dombján temették el.
Az elesett határőrt felesége, szülei és húga várta otthon.
A Kárpátinfo.net őszinte részvétét fejezi ki az elesett katona családjának, hozzátartozóinak és barátainak.
Korábban hírt adtunk róla, hogy Ungváron végső búcsút vettek a 24 éves Dmitro Banyintól. Oroszország támadásakor Dmitro Bantin mindössze 20 éves volt, de önként vonult be, és a legelszántabb harcosok között szolgált. Herszonban született, és tudatosan vállalta a hazavédelmet, hónapokon, éveken át a legforróbb frontszakaszokon teljesítve feladatát. 2025. december 3-án azonban olyan súlyos sebesülést szenvedett, amely nem volt összeegyeztethető az élettel.
A fronton életét vesztette a Beregszászi járásban található Nagybakos (Szvoboda) faluból származó 44 éves Mihajlo Derda, az Ukrán Fegyveres Erők katonája. A kárpátaljai katona szolgálatteljesítés közben a Csernyihivi területen esett el 2025. december 1-jén.
Az orosz-ukrán háborúban életét vesztette a Técsői járásban található a Bustyaháza (Butino) 37 éves lakosa. Olekszandr az Ukrán Fegyveres Erők üzemanyag-szállító alegységénél szolgált gépkocsivezetőként. A kárpátaljai katona 2025. február 12-én vesztette életét a Donyecki területen található Pokrovszki járásban, harci feladat teljesítése közben.
Az orosz-ukrán háborúban újabb kárpátaljai magyar katona vesztette életét. November 12-én, Beregszászban végső búcsút vettek Gercsi Albert katonától. A gyászszertartásra a beregszászi temető ravatalozójában került sor.
A Huszti járásban található Dolhai kistérségben elbúcsúztatták Volodimir Belját, a mindössze 26 éves ukrán katonát. A fiatal katona gyászszertartására Lipecka Poljana (Lipcsemező) Szent Péter és Pál templomában került sor.
Újabb kárpátaljai magyar nemzetiségű katona vesztette életét az orosz–ukrán háború frontvonalában. Sima Zoltán, a tiszasalamoni születésű katona az orosz–ukrán háború újabb kárpátaljai magyar áldozata. A férfit október 31-én, katonai tiszteletadás mellett búcsúztatták szülőfalujában. Sima Zoltán halálával már hetvennél is több kárpátaljai magyar nemzetiségű vagy magyar gyökerekkel rendelkező katona esett el a háború kezdete óta.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke