Kigyulladt egy gépkocsi a Beregszászi járásban
A Beregszászi járásban, Királyházán kigyulladt egy Volkswagen Golf 3 személygépkocsi, a tűzoltók sikeresen eloltották a tüzet
Három búvárruhás cigarettacsempészt fogtak el Kárpátalján
Az ukrán határőröknek lövések leadásával sikerült csak elfogni a három búvárruhás cigarettacsempészt az ukrán-román államhatárnál
A beregdédai cserkészek olyan kuckó létrehozását tervezik, ahol az örsi foglalkozások mellett lehetőség nyílik könyvek cseréjére, az olvasottak megbeszélésére, közösségi életre. Fotó: Kovács Erzsébet

A beregdédai cserkészek olyan kuckó létrehozását tervezik, ahol az örsi foglalkozások mellett lehetőség nyílik könyvek cseréjére, az olvasottak megbeszélésére, közösségi életre.

A közelebbi-távolabbi településekről érkezett hívekkel együtt azért adtak hálát, hogy a magyar kormány támogatásával először a templomtetőt sikerült lecserélni, majd elvégezni a templombelső teljes felújítását. Fotó: Kovács Elemér

A közelebbi-távolabbi településekről érkezett hívekkel együtt azért adtak hálát, hogy a magyar kormány támogatásával először a templomtetőt sikerült lecserélni, majd elvégezni a templombelső teljes felújítását.

Fogászati kezelés támogatásával segít a Nagycsaládosok Egyesülete
Az idei évben 56 tagcsalád részesül fogászati kezelés támogatásban
Drogos sofőr okozott halálos balesetet a Munkácsi járásban
Az autóbaleset következtében meghalt egy 17 éves szarvasréti (Пузняківці) lány
Ortutay-esték Beregszászban
Az Ortutay-esték időpontja 2021. október 18. 18.00 (helyi idő szerint)
Mesterek és tanítványok - Kárpátaljai nyertesek

Népi ének kategóriában kárpátaljai győzelem született: a mester Kokas Erzsébet, tanítványok: Gyurkó Abigél és Páva Laura

Kenőpénzt ajánlott egy ittas sofőr Kárpátalján
A sofőr vérében a szonda 1,90 ezrelék alkoholt mutatott
Földrengés volt Beregszász környékén
Kárpátalján október 18-ára virradóra földrengést rögzítettek
A Nagyberegi Református Líceum diákjainak szalagtűző ünnepségén

Október 16-án a Beregszászi Művelődési Házban került sor a Nagyberegi Református Líceum diákjainak szalagtűző ünnepségére

Újabb halálos baleset történt Kárpátalján
Mezőterebesen (Страбичово) összeütközött egy Volkswagen Caddy és egy Volkswagen Transporter
Halálos baleset történt Alsóvereckén
Az ütközés következtében a személygépkocsi sofőrje a helyszínen belehalt a sérüléseibe, 59 éves női utasát pedig a kórházba szállították
A Nagyberegi Tájház azon „élő” tájházak közé tartozik, ahol igyekeznek a jeles napokhoz, ünnepekhez igazodva széleskörű programokat szervezni. Fotó: Kovács Erzsébet

A Nagyberegi Tájház azon „élő” tájházak közé tartozik, ahol igyekeznek a jeles napokhoz, ünnepekhez igazodva széleskörű programokat szervezni.

Immár negyedik éve, hogy a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum tanárai és legközelebbi hozzátartozóik október első hétvégéjét valahol a Kárpátokban töltik.

Immár negyedik éve, hogy a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum tanárai és legközelebbi hozzátartozóik október első hétvégéjét valahol a Kárpátokban töltik.

„És az Úr, az Ő atyáiknak Istene elküldé hozzájuk követeit jó idején, mert kedvez vala az Ő népének és az ő lakhelyének. De ők az Isten követeit kigúnyolták, az Ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek: míglen az Úrnak haragja felgerjede az Ő népe ellen, s többé nem vala segítség.” (2Kir 36, 15–16)

Az utóbbi években sokan panaszkodnak, hogy régebben a gyümölcsök még tavaszig is elálltak, az utóbbi években viszont még újévig sem maradnak meg, mivel nagy részük tönkre megy.

Egy ukrán férfi több mint száz fegyvertartozékot próbált behozni Ukrajna területére. Fotó: Ukrán Állami Határőrszolgálat

Egy ukrán férfi több mint száz fegyvertartozékot próbált behozni Ukrajna területére.

A sárosoroszi születésű Gáti Gyöngyi korai tervei között nem szerepelt, hogy gyógymasszőrként dolgozzon, ma pedig már teljesen szerelmese lett a szakmának.

A sárosoroszi születésű Gáti Gyöngyi korai tervei között nem szerepelt, hogy gyógymasszőrként dolgozzon, ma pedig már teljesen szerelmese lett a szakmának.

Olcsóbb és hatékony megoldás a kénpor használata. A magyar szakirodalomban ventilált kénpor néven emlegetik, míg Ukrajnában takarmány kén néven (szirka kormova) szerezhető be az interneten keresztül.

Ebben a cikkünkben a talaj átmosatásával, meszezésével és elegyenlítésével fogunk részletesebben foglalkozni.

Tegnap Kárpátalján az ukrán határőrök 16,5 ezer doboz csempészcigarettát foglaltak le és elfogtak egy csempészt.

Tegnap Kárpátalján az ukrán határőrök 16,5 ezer doboz csempészcigarettát foglaltak le és elfogtak egy csempészt.

Bárány Erzsébet, a Rákóczi Főiskola Filológia Tanszékén belül működő Ukrán Tanszéki Csoportjának munkatársa szívvel-lélekkel végzi munkáját.

Bárány Erzsébet, a Rákóczi Főiskola Filológia Tanszékén belül működő Ukrán Tanszéki Csoportjának munkatársa szívvel-lélekkel végzi munkáját.

Kigyulladt egy gépkocsi Kárpátalján, négyen meghaltak
Kárpátalján egy parkoló vontatònak ütközött, majd kigyulladt egy személygépkocsi. A balesetnek négy áldozata van
Vetőmagot a gazdáknak – búzavetőmag program
2021. október 13-án kezdetét vette a búzavetőmag osztása a kárpátaljai gazdák részére
Szalai Borbála szavalóverseny nyolcadszor

Az első helyen a benei Szarka Alex (felkészítő Holozsai Erzsébet) végzett

Csempészeket fogtak el Kárpátalján
Kárpátalján az elmúlt nap folyamán a tiszaújlaki és a badalói határőrök két csempészkísérletet akadályoztak meg
Két halálos baleset történt Kárpátalján
Egy nap alatt két halálos baleset is történt Kárpátalján
Ukrajna védelmezőinek napját méltatták Beregszászban
Az emléknap alkalmából a Beregszászi Járási Tanács üléstermében díszoklevelekkel tüntették ki Ukrajna védőit