Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület idén tavasszal pályázatot hirdetett néptánccal, népzenével és népi énekkel foglalkozó fiatalok és oktatóik számára, hogy közös produkcióban mutassák meg az évek óta együtt építgetett „közös kincsük” egy szeletét. A produkciókat videófelvétel formájában kellett rögzíteni.
A pályázatra közel kétszáz produkció érkezett, s nem kis büszkeségünkre Népi ének kategóriában kárpátaljai győzelem született: a mester Kokas Erzsébet, Bonis Bona díjas tehetséggondozó, tanítványok: Gyurkó Abigél és Páva Laura. Ők ezúttal Nagydobrony gyöngyszemeiből adtak elő Dincsér Oszkár gyűjtéséből Jártam erdő alján! címmel, amivel méltán érdemelték ki a „Népi Örökségünk Kiváló Mestere és Tanítványa” címet. Gratulálunk a nyerteseknek!
A pályázatot értékelve az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület honlapján Sikentáncz Szilveszter elnök így nyilatkozik: „Már akkor, mikor eszembe ötlött a pályázat gondolata, éreztem, hogy ebből egy egyedülálló dolog születhet. Abban is bíztam, hogy nem kis népszerűségnek fog örvendeni. Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy most közel kétszáz kiemelkedő, a népi kultúránk átörökítésén dolgozó mester és tanítvány alkotásában gyönyörködhetünk. Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnöksége, a szakmai zsűri és jómagam nevében is köszönöm mindenkinek ezt a határokon átívelő és egész Kárpát-medencét felölelő „antológiát”. Az összes részvevőnek köszönjük ezt a felemelő élményt!”
A zsűri döntése alapján a legkiemelkedőbb filmekből egy „válogatás” film készül, ennek bemutatása november végére várható. A zsűri döntése és a díjazások alapján az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület egy egész estés gálát tart a Hagyományok Házában 2022. március 12-én.
-kósa-
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.